Borbély Lénárd szerint a Fidesz lezárta a Németh Szilárd-korszakot Csepelen

„Nagyon örülök annak, hogy a Fidesz lezárta végre a Németh Szilárd-korszakot Csepelen, és talán az országban is lassan” – mondta Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Hello Csepel adásában.

Borbély Lénárdot 2014-ben, majd 2019-ben is a Fidesz színeiben választották Csepel polgármesterének, de Németh Szilárd választókerületi elnök egy személyes konfliktus miatt kirakta a Fideszből Borbélyt, aki így egy civil szervezet színeiben indult a választáson, és szó szerint tarolt. A Németh Szilárd által javasolt és támogatott fideszes polgármesterjelölt mindössze 10 százalékot ért el, így a 2024-es önkormányzati választáson az egész országban Csepelen futott bele a legnagyobb vereségbe a Fidesz.

„Van a kerületben olyan politikus is, aki bár úgy tünteti fel, mintha segítené a kerületünket, de a háttérben mindent megtett azért az elmúlt időszakban, hogy az önkormányzat különböző projektjei megbukjanak” – fogalmazott Borbély.

Amikor a polgármestert a szolidaritási adóról kérdezték, arról beszélt, hogy a hozzájárulással magával egyetértenek, de azt „nem látják pontosan, hogy hogyan hasznosul” az összeg, amit Csepel befizet, mivel „budapesti viszonylatban az egy főre jutó” befizetés itt a legnagyobb. Később Borbély arról beszélt, hogy miközben Csepeltől négymilliárd forintot vonnak el 2026-ban, „Németh Szilárd alapítványa, a Kozma István Magyar Bírkózó Akadémia Alapítvány kap idén is valószínűleg újabb egymilliárd forint hozzájárulást”. „És ebből pedig nyilván Kuala Lumpuron könnyű homáros hamburgert enni, de azért Csepelen az a pénz nagyon jól jönne, ha nem magánalapítvány, hanem közérdek szerint lehetne felhasználni” – tette hozzá.

A Fidesz most Király Nórát indítja az idei országgyűlési választáson Németh Szilárd helyett a csepeli körzetben, amiben az is szerepet játszhatott, hogy a kampányban fontos lehet Borbély Lénárd esetleges támogatása. Királyt jobban elfogadja a csepeli polgármester, már decemberben is közösen vettek részt egy adventi rendezvényen.

Borbély szerint személyes álláspontja „nagyon egyszerű, a Király Nórát ismerem több mint 20 éve”. „Az hogy milyen színekben indul, számomra teljesen irreleváns, hiszen én most már független polgármesterként dolgozom” – mondta Borbély, aki szerint több olyan projekt is volt, amiben a fideszes jelölt szerezte meg a szükséges támogatást.

Borbélyt megviselte, mikor kirakták a Fideszből, de szerinte „valamiért a jóisten úgy akarta, hogy független útra terelődjek”. Borbély arról is beszélt, hogy sokan kritizálják, amiért a fideszes Király Nórát támogatja, de erre azt mondja, hogy „ez egy oda-vissza viszony”, és Király szerinte egy olyan személy, akivel ha együtt tudna dolgozni, az a csepeliek javát szolgálná.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!