A 444 újságírója, Bábel Vilmos nyerte a Transparency-Soma Díjat, a zsűri a Telex több szerzőjét is kiemelte

473

Bábel Vilmos, a 444.hu újságírója nyerte a 2025-ös Transparency-Soma Díjat, amelyet a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaélések hátterének feltárásával érdemelt ki – írta a Transparency International Magyarország közleménye.

A zsűri kiemelte Dezső Andrásnak, a Telex.hu újságírójának leleplező munkáját is, ami azt tárta fel, hogy Orbán Áronnak, a miniszterelnök testvérének szerepe lehetett a Magyarországra irányuló illegális migrációban. A zsűri azt is említésre érdemesnek találta, hogy a Telex gazdasági újságírói, Bánáti Anna, Brückner Gergely, Madzin Emília és Weiler Vilmos számos cikkben, több nézőpontból is vizsgálta a jegybanki közpénzek elherdálását és a Matolcsy klán gazdagodásának történetét.

Az idén 25. alkalommal átadott Transparency-Soma Díj Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díja, amelyet a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József (Soma) tiszteletére alapítottak barátai 2001-ben. A díjat 2016 óta a Transparency International Magyarország civil szervezet adja át. A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt, amelynek tagjai:

  • Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója,
  • Mészáros Zsófia újságíró, szerkesztő, a Pelikán Projekt alapító-tulajdonosa,
  • Stumpf András újságíró, a Válaszonline.hu társalapítója
  • és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely igazgatója.

A zsűri idén a 444-es Bábel Vilmos munkáját ismerte el az egymillió forint díjazású Transparency-Soma Díj odaítélésével. A pályázatok elbírálásának három fő kritériuma volt: az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, továbbá a közérthetőség. A pályázati felhívásra idén összesen 33 pályamunka érkezett.

A Transparency szerint a tavalyi év egyik legjelentősebb hazai botránya a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó, hosszú időn át büntetlenül maradt visszaélések sorozata volt. A Szőlő utcaiként elhíresült ügy nyilvánosság elé tárásán több újságíró, politikus és közéleti szereplő is dolgozott, és rávilágítottak arra, hogy miként bánnak az állami fenntartású intézményekben a fiatalokkal. Bábel Vilmos a Szőlő utcai javítóintézet korábbi vezetőjének és környezetének bűnös tevékenységét dolgozta fel hatrészes cikksorozatban.

A zsűri a fentieken túl további két cikksorozatot emelt még ki:

  • Bódis András, a Válasz Online újságírója háromrészes cikksorozatban tárta fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter üzelmeit és azt, hogy miként kerültek közpénzmilliárdok olyan magántőkealapokhoz, amelyeknek végső haszonélvezői a miniszter környezetében lehetnek.
  • Említést érdemelt a Direkt36 cikksorozata, amelyben a hazai egészségügyi rendszer siralmas állapotát mutatták be. Az oknyomozó portál munkatársai, Wirth Zsuzsanna, Marton Kamilla és Szopkó Zita egy, a kórházak állapotát felmérő adatbázis és interjúk alapján részleteiben tárták fel az egészségügyi rendszer anomáliáit.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!