Egy budapesti mérnök úgy döntött, hogy megnézi a gyakorlatban, mi a leghosszabb utazás, ami az idén bevezetett Magyarország24 országos közlekedési napijeggyel lehetséges. Múlt szombaton felült a győri személyvonatra, és elindult nyugat felé, hogy kiderítse: meg lehet-e kerülni az országot 24 óra alatt tömegközlekedéssel. Izguljunk együtt vele!
Vidovenyecz Zsolt fejében akkor született meg ennek az utazásnak az ötlete, amikor bevezették a MÁV-ra, GYSEV-re és a Volánbuszra is érvényes Magyarország24 napijegyet, amivel egy napon belül korlátlanul lehet utazni az országon belül mindössze 4999 Ft-ért. Azt mondta a Telexnek: elkezdte piszkálni a dolog, hogy lehet ebből a fizikailag lehetséges legtöbbet kihozni.
A következő országkerülő útitervet állította össze: Budapestről személyvonattal (először győri, majd soproni átszállás után) Szombathelyig. Innen Nagykanizsán át Pécsig a Pannonia InterRégióval, aztán Pécs–Baja–Szeged gurulás busszal, Szegedről Kecskeméten át Ceglédig InterCityvel, onnan pedig Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc–Budapest ismét InterCity vonattal.
„Őszinte leszek: nem néztem ki a vasútból és a Volánbuszból, hogy 24 óra alatt 1305 kilométer megtehető közösségi közlekedéssel”
– mondta Zsolt. A korábbi hírek miatt attól tartott, hogy a csatlakozások nem fognak összejönni. Ő úgy érzi, hogy „kicsit ráült a politika a MÁV-ra”, azaz kis túlzással minden vonatkésésből, amit a MÁV tényszerűen kitesz a közösségi oldalára, bombasztikus cím lesz helyi oldalakon.
A menetrend két éjszaka alatt állt össze. Sokat lendített az ügyön, mikor kiderült, hogy hétvégén egy „bulivonattal” már 4 óra előtt Győrben tud lenni, idézte fel. Az egyik fő kérdés emlékei szerint a Szombathely–Nagykanizsa–Pécs InterRégió vonat pontossága volt.
Nagyon hosszú, dízeles vonal, és még ott sincs két vágány, ahol nagyon indokolt lenne az erős vasúti forgalom miatt. Itt szerencsére volt egy hosszú karbantartás Szigetvárnál a nyáron, így Zsolt szerint ha voltak is menet közben késések, ezen a szakaszon az esetek nagy részében be tudta hozni a vonat. Pécs azért volt problémás, mert itt át kellett gyalogolni a buszpályaudvarra.
Sok múlt még a ceglédi átszálláson:
„Itt, már 800 km után, lett volna öt percem, hogy elérjem az utolsó, még aznap Pestre visszatérő kör IC-t. A kör IC egy olyan vasúti termék, amit 20 éve, az utolsó nagy MÁV-os menetrendi reform idején hoztak létre: a vonatok a Nyugatiból indulnak, Szolnokon, Debrecenen át mennek Nyíregyházára, majd onnan Miskolcon át vissza Pestre. Az utolsó héten esténként megnéztem a MÁV térképes vonatinfó oldalán, hogy aznap összejött-e a csatlakozás Cegléden – és döntő többségében összejött. Ezért bíztam benne” – mondta Zsolt.
Legnagyobb fájdalma az volt, hogy ki kellett hagynia szülővárosát, Békéscsabát. Az ok egyszerű szerinte: Szeged és Békéscsaba között van vasút, de a 97 km-es táv még mindig nincs villamosítva, a nyílegyenes, sík alföldi pálya ellenére is csak 60-80-nal döcögnek a vonatok a 120-160 km/h helyett. Szóval Békéscsaba kihagyása szükségszerű volt: a Pécs–Szeged közti 3 órás buszozás után az utolsó kör IC-t máshogy nem lehetett elérni, hogy 24 órán belül maradjon.
Zsolt országkerülő tapasztalatai szerint azon a nyolc vonalon, amit használt, minimális késések voltak, amik az átszállásokat végül nem befolyásolták. Pár perceket szinte minden vonatos szakaszon késtek, de ezeknek szerinte az az oka, hogy a magyar vasúti rendszer kapacitáshiányos. Azaz ennyi vonatot, ennyi egyvágányos pályán közlekedtetni szinte lehetetlen: a teljes Győr–Sopron–Szombathely–Nagykanizsa–Pécs, majd a Szeged–Kecskemét–Cegléd szakaszon összesen talán 10 kilométeren volt dupla vágány. Mindenütt azért vártak (perceket), mert a szembejövő vonat késett egy picit.
Érdekes volt Zsolt szerint, hogy a kalauzok, akinek elmesélte a célját, mennyire drukkoltak neki. Felidézte, hogy velük beszélgetve átjött a jogos sértettség is: tényleg balkáni infrastruktúrán dolgoznak a lelküket kitéve, és a negatív politikai kapcsolatok miatt csak a rosszat hallják a munkájukról, a munkahelyükről.
Zsoltnak a Pannónia InterRégió Szombathely és Pécs között nagy meglepetés volt: „olykor szó szerint a horvát határon mentünk, négy és fél óra volt az út, de a vonat legalább félig mindig tele volt. A Barcs–Pécs szakaszon konkrétan már álló utasok is voltak a 20 éves Desiro vonaton. Nem volt villámgyors, de érintette a környék nagyobb városait, nagyon jó átszállási kapcsolatai voltak, és kétóránként jár. Jó lenne, ha a helyi képviselők nem nyuszimotorokkal meg háborús propagandával bohóckodnának, hanem, mondjuk, kétévente 30-50 km-es szakaszokban teljesen felújítanák a pályát, és lépésről lépésre villamosítanák a vonalat” – mondta.
Zsolt végül a hajnali 1 óra 50 perces kelenföldi indulást követően még aznap 22 óra 47 perckor visszaért Budapestre a Keleti pályaudvarra. Azaz lényegében 21 óra alatt sikerült megkerülnie Magyarországot közösségi közlekedéssel. Az út 5616 forintba került, ami a 24 órás jegy árából és a 617 forintos IC helyjegyből állt össze.
Mint mondta, összességében nagy kaland volt, de az biztos, hogy a jövő héten nem indulna el újra. Sőt nagy biztonsággal kijelenti, hogy a következő hónapban sem. Aki viszont kedvet kapna a vonatozós országkerüléshez, az Zsolt szerint májusban menjen, esetleg még június elején. Szép tájakon fog menni, zöldebb a természet, és sokkal tovább van világos, nappali fény. Nyáron a nagy hőségben már valószínűbbek szerinte a késések. A túrát a bátrabbaknak nagyon ajánlja.
