
Pénteken 11 óra 50 perc és déli 12 óra között a főpolgármester döntése értelmében tíz percre leálltak a BKK járatai Budapesten. A főváros vezetése figyelmeztetésnek szánta a tízperces leállást, válaszul arra, hogy a kormány a szolidaritási adó növelésével és egyéb lépésekkel nehéz helyzetbe hozta a fővárosi önkormányzatot, a főpolgármester szerint ellehetetlenítve a működését.
Egyelőre különösebb idegeskedésről nem jött hír, mint tudósítónk írta: kajáért mentem volna épp, de ahogy néztem, az 1-es villamos is áll, kívülről senki nem tűnik idegesnek az utasok közül.
A Vásárcsarnokban 11:50-kor bemondták hangosbemondón, hogy „mi is kiállunk Budapest mellett”, szolidaritásból, mert ez minden csarnoknak, helyinek, az egész városnak ügye. A Kutyapárt több tömegközlekedési csomópontban ingyensört osztott az utasoknak.
Ha ön bármi furcsát vagy érdekeset tapasztalt a leállás során, kérjük, írja meg és küldje el nekünk az ugyelet@telex.hu címre.
Az első olvasói észrevétel egy MÁV-vonatról jött, eszerint a kormány kommunikációs ellentámadásba lendült:
„Épp a Z50-es zónázón ülök Cegléd felé, amikor hallom a MÁV utastájékoztató szövegét a fővárosi leállásról, miszerint a főváros eltékozolta a pénzét, ezért állnak a járatok, de a MÁV-nál ettől nekünk nem kell félnünk.” – írta olvasónk, Kinga, aki küldött egy felvételt is, amin hallható, hogy a vonaton a tájékoztató hang azt mondja:
„Kormányzati információ: Tisztelt utasaink, a Főváros felelőtlen gazdálkodása és csődközeli helyzete veszélybe sodorta a budapesti közlekedést, illetve a vármegye- és országbérletek elfogadását. A MÁV-csoportra azonban ebben a helyzetben is számíthatnak a fővárosban és az agglomerációban közlekedők. Továbbra is változatlan feltételekkel szállítjuk utasainkat.”
A tájékoztatóval kapcsolatban megkerestük a MÁV-ot, ahol elismerték, hogy a 11.30-12.30-as idősávban, a fedélzeti tájékoztató rendszerrel rendelkező elővárosi motorvonatokon elhangzott a felvétel.
Bence a metróban azt tapasztalta, hogy 11:51-kor az M2-es metró elindult a megállóból és 11:53-kor állt meg csak a következő megállóban az előtte várakozó metró miatt. Olvasónk hozzátette: a szerelvény 11:59-kor már tovább is indult. „A leállásnak így semmi értelmét nem láttam” – fűzte hozzá a véleményét.
Egy virágos is bezárt 10 percre szolidaritásból
Olvasónk Dorka, arról számolt be, hogy a leállás idejére a Moai Jungle virágbolt a Harminckettesek terén nem szolgált ki senkit az alatt a tíz perc alatt. A bolti táblára azt írták ki, hogy „Szolidaritást vállalva Budapest városával a kiszolgálás 11.50 és 12.00 között szünetel.” Hozzátette: nem sok 10 perc egy bolt életében, bevételében, de magánvállalkozóként szerinte szép dolog kiállni és felszólalni akár ilyen módon is a város ügyeiben.



Egy hete a Magyar Államkincstár – a főváros által vitatott, ezért be nem fizetett szolidaritási hozzájárulás miatt – 10,2 milliárd forintot emelt le a Fővárosi Önkormányzat számlájáról, így Budapest pénzügyi válsághelyzetbe került. A kialakult helyzet miatt a fővárosi önkormányzati cégeknél működő szakszervezetek demonstrációs és sztrájkbizottságot hoztak létre. Az érdekvédők a fővárosi frakcióktól azt kérték, fogjanak össze politikai hovatartozás nélkül, és mentsék meg Budapestet.
„Szeretnénk egy pillanatra megmutatni, hogy mi van akkor, ha ez a város nem működik. Azért egy olyan időszakot választottunk, mert ez kevésbé okoz valódi problémát a városnak” – mondta hétfőn a főpolgármester, hozzátéve, nem az a céljuk, hogy a közszolgáltatások sérüljenek.


„Azt gondolom, nincs hova hátrálnunk, nem tudunk és nem is akarunk újabb sarcokat kifizetni, amelyek egyébként törvénytelenek és tönkreteszik a várost, hanem fölvesszük a kesztyűt. Ennek az első lépése most, hogy tíz percig leáll a város, a következő lépés egy kétórás figyelmeztető sztrájk lehet, utána pedig már bármi jöhet” – mondta Karácsony.
A főpolgármester szerint ha egy hétre leállna a BKV, annak olyan súlyos gazdasági következménye lenne, hogy a kormánynak módosítania kellene a GDP-előrejelzéseket. „Ha leáll ez a város, akkor leáll a magyar gazdaság, és az a magyar kormánynak nagyon fog fájni” – mondta Karácsony.
A főpolgármester által elrendelt tömegközlekedési leállást bírálta Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője, mondván, „amire Karácsony Gergely készül az nemcsak a budapestiek zsarolása és büntetése, de törvénytelen és jó eséllyel bűncselekmény is lehet”.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke sem üdvözölte a lépést: „Én nem értek egyet azzal – megmondom őszintén –, hogy leállítják a tömegközlekedést. A vén Európa nem látott még olyat, hogy nem valamelyik cégnek a munkavállalói kezdenek el sztrájkolni, hanem akár egy városvezető, akár Lenin elvtárs, akár Orbán Viktor leállít közszolgáltatásokat” – jelentette ki Magyar Péter, hangsúlyozva: „Félve mondom, mert a propaganda is ezt mondja, de ez szerintem bűncselekmény, fölvetheti bűncselekmény gyanúját a közérdekű üzem leállítása.”
A főváros egy részsikert egyébként már elkönyvelhet: Karácsony Gergely a jövő héten tárgyalásba kezd a kormánnyal, azaz Gulyás Gergellyel Budapest helyzetéről.
Cikkünk frissült olvasói és politikusi reakciókkal, valamint a MÁV válaszával.