Újra kellett éleszteni Szabó Bálintot, miután a budapesti tüntetésen át akarta úszni a Dunát
A vízirendészeknek újra kellett élesztenie Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselőt, miután a Pride betiltása miatt szervezett tüntetésen megpróbálta átúszni a Dunát.
A Police.hu közlése szerint 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél a korábbi gyűlés egyik részvevője átadta trombitáját egy másik férfinek, majd bemászott a Dunába.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyszínen tartózkodó járőrhajójáról azonnal mentőövet dobtak neki, ő azonban szándékosan többször elúszott mellette.
A rendőröknek pár perc múlva sikerült a hajóba emelni. Mivel a férfi nem mutatott életjeleket, rögtön megkezdték az újraélesztését. A partra vitték, ahol stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak.

Szabó felbukkant a tüntetés több pontján is trombitált. Az este folyamán a Petőfi hídon bemászott egy rendőri kisbusz alá, és ott is játszott a hangszerén. Miután a rendőri sorfal nem engedte, hogy átmenjen Budára, Szabó eljátszotta a Takarodót, majd úgy döntött, hogy átússza a folyót. Ekkor indult el a tömeg a Nagykörútra, de a volt képviselő bemászott a kilencfokos Dunába a Boráros térnél.
Szabó februárban a Fővárosi Közgyűlést is megszakította a trombitálásával.