El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Gyurcsányozással reagált a kormány a parlamentben Varju László újpesti győzelmére

2025. március 24. – 11:44

Másolás

Vágólapra másolva

1555

„A választók döntését tiszteletben tartjuk. (…) Lehet, hogy van abban összefüggés, hogy Gyurcsány Ferenc elutazott Budapestről egy lakóautóval, és így egyből jobban szerepelt a DK” – mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, miután a DK-s Gy. Németh Erzsébet Varju László vasárnapi győzelméről beszélt a napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben.

Varju László a szavazatok 52 százalékával megnyerte az időközi országgyűlési választást, így továbbra is ő lesz Újpest-Angyalföld parlamenti képviselője. A fideszes Renge Zsolt 34, a Mi Hazánk jelöltje, Balog Csaba pedig 6 százalékot kapott.

Répássy szerint a vasárnapi választás eredménye sem változtat azon a tényen, hogy Varjut jogerősen is elítélte a Kúria testi sértés, garázdaság és választási csalás miatt. Arra kérte a DK képviselőjét, hogy „ha újból leteszi a képviselői esküjét, akkor most már tényleg tartsa be a törvényeket, és ne kövessen el bűncselekményt még egyszer.”

„Kérem, Varju képviselőnek adja át azt a jókívánságunkat, hogy tartsa be a törvényeket, és remélem, amikor majd itt leteszi az esküt, nem felejti el, hogy az Alaptörvényre tesz esküt”

– üzente Répássy Varjunak. Gyurcsány Ferenctől pedig azt kérte, hogy a jövőben tartsa tiszteletben a bíróságok függetlenségét, és ne fenyegesse többet azokat a bírókat, akik elítélték Varjut.

Gy. Németh arról beszélt korábban, hogy Varju és a DK hatalmas fölénnyel verte meg a Fideszt Újpesten és Angyalföldön. „Hiába akarta a Fidesz elvenni Varju László mandátumát, a szavazók döntöttek, ragaszkodnak a képviselőjükhöz, aki baloldaliként, szociáldemokrataként eddig is jól képviselte őket a Tisztelt Házban.”

„Ha nincs a DK, akkor ma Újpest és Angyalföld fideszes lenne. Remélem, ez soha nem fog megtörténni” – folytatta Gy. Németh, aki szerint Varju győzelme megmutatta: nem szabad hinni a kamukutatásoknak. A vasárnapi választáson a Fidesznél is nagyobbat bukott szerinte a Nézőpont Intézet és a Medián, amelyek 3-4 százalékra mérik a DK-t.

„Valaki itt hazudik. Mivel a választási eredmények biztosan nem hazudnak, nincs más lehetőség, mint hogy a magukat közvélemény-kutatónak nevező cégek hazudnak a DK támogatottságáról.”

Gy. Németh azt állítja, hogy a DK valós támogatottságát az elmúlt két időközi választás eredménye tükrözi: januárban Dombóváron Takács László 11 százalékot ért el, márciusban Varju Lászlóra az újpestiek 52 százaléka szavazott. „Baloldal nélkül nincsen igazságos Magyarország. A baloldaliak szavazata nélkül pedig nem lesz kormányváltás sem. Éppen ezért a DK-ra szükség van, és ezt nem mi mondjuk, hanem a választóink mondják.”

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,27 Ft
USD 370,38 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől