El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Németh Szilárd Ruszin-Szendinek: Ne keress többé!

2025. február 16. – 17:40

Másolás

Vágólapra másolva

5574

„Szégyen gyalázat” – röviden így reagált Facebookon Németh Szilárd fideszes képviselő arra, hogy szombaton, a Tisza kongresszusán bemutatták Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt is. Hosszabban Németh Szilárd úgy fogalmazott: „Én azt hittem, hogy minden körülmények között te egy honvédtábornok vagy. Tévedtem. Csalódtam. Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr. Ne keress többé!”

Ruszin-Szendi 2021-es kinevezése után a tábornok valóban felbukkant a nyilvánosság előtt többek között például Németh Szilárddal is. Azt a politikus posztjaiból legalábbis látni, hogy Németh Szilárd Ruszin-Szendivel próbált ki fegyvereket, mutogatott közösen Magyarország-térképekre vagy nézett együtt repülőket. Igaz, akkor még Németh Szilárd azt is vallotta Ruszin-Szendiről, hogy ő azon emberek közé tartozik, akik „alárendeltjeiknek példát mutatva a végsőkig hűek hazájukhoz, minden nap teljesítik tiszti esküjüket, testileg, lelkileg és szellemileg felkészültek, kellően bátrak és elkötelezettek a magyar haderő ütőképességének növelésében”.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot Áder János akkori köztársasági elnök 2021-ben nevezte ki a Magyar Honvédség parancsnokának. Ebből a pozícióból némileg váratlanul, 2023-ban mentették fel, akkor azt írták, hogy Ruszin-Szendi „a haza szolgálatát más területen fogja folytatni”. Ruszin-Szendi pár hónappal később távozott a honvédségtől. A Ruszin-Szendi Romuluszról szóló portrénkat itt lehet elolvasni.

Ruszin-Szendi ezután szombaton a Tisza Párt évértékelő kongresszusán bukkant fel, ahol hosszan kritizálta azt, ahogy a kormányzat az előző években a honvédséget átalakította. Egy sor reformjavaslattal is előállt, amelyekkel a szerinte rendbe lehetne rakni a hadsereget. Ruszin-Szendi megjelenése nagy sikert aratott a kongresszuson, majd a közbeszédben is téma lett: Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő vasárnap például arról posztolt, hogy szerinte az alapján, amit Ruszin-Szendiről a nyilvánosságban tudni lehet, neki egy normális országban azonnal le kellene mondani, és a közelébe sem kerülhetne a politikának. Magyar erre azt válaszolta, hogy Hadházynak fogalma sincs semmiről.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 398,96 Ft
USD 369,56 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől