Az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd megvette a Médiapiac szaklapot
Több mint négy év után tulajdonost vált a Médiapiac című szakmai újság, amely eddig Boros Bánk Levente, a kormányközeli Nézőpont Intézet igazgatójának tulajdonát képezte. A lapot Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója és Bessenyei István üzletember vették meg – írja a Média1.
Németh S. Szilárd a Média1-nek megerősítette, hogy az adásvétel megtörtént, és azt mondta, egy ideje már tervezte a lap megvásárlását. Az új tulajdonosok néhány hónapon belül havi több százezres látogatást szeretnének elérni az oldalon.
Boros Bánk Levente 2020-ban vásárolta meg a lapot, ekkor azt mondta, egy független és szakmai értelmezést nyújtó lapot szeretne csinálni a Médiapiacból. Másnap a teljes szerkesztőséget elbocsátották. A lapot egy ideig a Szerencsejáték Zrt. is támogatta, de az újság idővel sok olvasót vesztett.