Új tulajdonosa lett a Médiapiac című újságnak, aki véget vet a balliberális nézőpontnak

2020. október 14. – 22:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Boros Bánk Levente, a kormányhoz közelálló Nézőpont Intézethez kötődő Médianéző Központ igazgatója vásárolta meg a Médiapiac című szakmai újságot. Boros Bánk Levente, a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: a kéthavonta megjelenő újságban szerinte eddig a „balliberális narratíva” érvényesült a Magyarország és a világ médiapiacáról szóló írásokban. „Például ha Brüsszelben az utóbbi években terítékre került a magyar média témaköre, akkor csak a szakma balliberális szegmense volt jelen, a saját álláspontjával. Ez ráadásul tapasztalataink szerint sokszor a tények figyelmen kívül hagyásával és a szakmaiság megerőszakolásával történt.”

Az új tulajdonos a magazinból olyan portált akar létrehozni, ami szerinte a médiapiac független, szakmai értelmezését adja. Azt ígéri, hogy távolabbra tekintenek az egyes médiatermékeknél, s az azokat előállító vállalatokat és a tulajdonosi kör működését is elemezni akarják, a politikai háttérszálakat és a mozgatórugókat is láthatóvá teszik.

Boros azt mondta: a baloldali média irányába is nyitott lesz a Médiapiac, de „nem szeretnénk, ha úgy tűnne az olvasóknak, hogy csak a baloldalon vannak kimagasló médiaszemélyiségek, jó tollú újságírók, ezért kifejezett célunk, hogy bemutassuk azokat a jobboldali médiumoknál dolgozó embereket is, akik kimagasló munkát végeznek a maguk területén.”

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!