Karácsony a Rákosrendezőről: Nagy győzelem, de a háború még nem dőlt el

1125

„Nagy győzelem, hogy a kormány elismerte a főváros elővásárlási jogát a Rákosrendező területére, de a háború még nem dőlt el”

– mondta Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hozzátette: rengeteg mindent meg kell beszélni még a kormánnyal.

Mint Karácsony elmondta, a kormányinfóból tudta meg a hírt. Szerinte azért engedhette el a kormány az elképzelést, mert Rogán Antal bevitte a közvélemény-kutatási adatokat a kormányülésre, amikből kiderült, hogy a Fidesz-szavazók is mélységesen ellenzik ezt az egészet.

A főpolgármester elmondta, hogy ez a fejlesztés túlmutat a főpolgármesteri cikluson, legalább húsz évig fog tartani. „Mikor megvalósul, nyugdíjas leszek” – közölte.

Karácsony elmondta, hogy a területre már 2019-ben készültek tervek, 2023-ban pedig bemutatták az ide tervezett Parkváros-koncepciót. Ez alapján fogják továbbtervezni a beruházást.

A főpolgármester azonban figyelmeztetett: az állam nélkül ebből a fejlesztésből nem lesz semmi, nekik meg könnyen lehet, hogy nem is érdekük, hogy legyen. Közölte: fél évük van a megállapodásra például a beígért vasúti fejlesztésekről. Ha megvesszük a területet, „a mi telkünkön megy át a vasút”, érzékeltette a helyzetet Karácsony. Azaz a kormány partnersége nélkül ez a történet is véget érhet, fűzte hozzá.

Ha meg tudnak állapodni a kormányzattal, akkor arra készülnek, hogy idén legyen egy megvalósíthatósági tanulmány, egy mesterterv a területre, amit meg lehet versenyeztetni. Aztán a legjobb ajánlatot adó pályázóval, magántőke bevonásával megvalósíthatják a terveket, mondta a főpolgármester.

Arra a kérdésre, hogy ez a befektető akár lehet az arab ingatlanbefektető is, Karácsony azt válaszolta, hogy először találják ki, mit akarnak a területen, aztán meg kell keresni hozzá a legjobb befektetőt hozzá. „Hogy ez arab vagy norvég, az nekem mindegy” – jelentette ki.

A főpolgármesternek feltették a kérdést, hogy a fővárosnak mennyi pénze van a projektre. Karácsony erre közölte, hogy amit az arab beruházó vállalt, azt a főváros is vállalja, az ugyanis nagyon kevés. A szerződésben inkább a magyar kormány vállalt sokat: 320 milliárd forintot infrastruktúra-fejlesztésre, mondta.

Ha ezt a pénzt az állam elkölti, akkor meg tudnak arról is állapodni, hogy a szemételszállítás, kármentesítés legfeljebb 25 milliárd forintos költségét hogyan tudják majd megosztani – szögezte le a főpolgármester.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!