Áder húga fellebbezett, amiért megszüntették a Gy. Németh ellen indított rágalmazási ügyet

Pölöskei Gáborné Áder Annamária szerint jogszerűtlen a bíróság elsőfokú döntése, amely megszüntette a Gy. Németh Erzsébet ellen indított rágalmazási ügyet, ezért fellebbezést nyújtott be.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta Áder húga, a bíróság érdemben nem is vizsgálta az ügyet, és csak abban foglalt állást, hogy a DK-s országgyűlési képviselő kijelentései nem tényállítások.

„Azzal sem értek egyet, hogy tűrnöm kellene, ha egy politikus a pedofilokat mentegető személyként beszél rólam”

– írta közleményében a volt köztársasági elnök húga.

Pölöskei Gáborné Áder Annamária még 2024. márciusban tett Gy. Németh ellen büntetőfeljelentést rágalmazás miatt, miután a DK-s politikus azzal vádolta meg őt, hogy 2011-ben, amikor felvetődött a gyanú, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője pedofil cselekményt követ el, a Fővárosi Önkormányzat Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának vezetőjeként tudott az ügyről, és nem tett semmit. A DK szerint azért kellett volna lemondania Áder Annamáriának, mert 2011-ben ő vezette a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályát, amelynek már akkor jelezte két dolgozó, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója szexuálisan zaklatott egy kisgyereket.

Ezzel párhuzamosan elő is léptették, így a kegyelmi ügyben kulcsszerepet betöltő Balog Zoltán minisztériumában lett államtitkár. Áder Annamária korábban a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!