Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Rogán Antal havi 38 millió forintot kapott a találmányáért tavaly

2025. január 31. – 23:17

Rogán Antal havi 38 millió forintot kapott a találmányáért tavaly
Rogán Antal az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. november 04-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

1400

Alaposan bevásárolt az állampapírokból Rogán Antal, és 456 millió forintot hozott tavaly a találmánya. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter péntek éjfélkor közzétett vagyonnyilatkozata szerint 609 millió forintos megtakarítással kezdte az évet. Ebből 500 millió állampapírokban van, 109 milliót pedig takarékbetétben tart.

Tavaly ilyenkor még 271 milliós megtakarításról vallott (65 millió állampapírokban, 206 millió takarékbetétben), azaz

egy év alatt 338 millióval tudta növelni a vagyonát.

Rogán friss vagyonnyilatkozatból az is kiderül, hogy kifizette a 14,9 milliós tartozását egy meg nem nevezett magánszemélynek. A kabinetminiszter többhektárnyi szántót, erdőt és rétet örökölt a szlovén–osztrák–magyar hármas határnál fekvő Szakonyfaluban, ahol felnőtt, és ahol a húga a polgármester.

A januárban amerikai szankciós listára került miniszter összesen 456 millió forintot kapott találmány hasznosítási díjként. A Mobilsign Kft. 2017-ben jelent meg először Rogán vagyonnyilatkozatában, és szabadalmi jog címén azóta évről évre tetemes összeget kapott a cégtől.

Nyolc év alatt összesen 1,78 milliárd forintot vehetett fel az elektronikus aláírási technológia harmadfeltalálójaként.

A kifizetések összege minden évben más, de pontosan nem lehet rekonstruálni, hogy mi alapján állapítják meg. A Mobilsign Kft. egészen furcsa konstrukció alapján működik, a miniszternek kifizetett összeg ugyanis rendre meghaladja a cég adózott eredményét és bérköltségét.

Rogán Antal szépen 2012-es vagyonnyilatkozatában még csak 12 millió forintos megtakarítást tüntetett fel az 59,2 milliós hiteltartozás mellett. A 2020 elején leadott nyilatkozatában már 809 millió forintos vagyonról számolt be, míg a legutóbbi, tavaly február 1-jén közzétett dokumentumban 271 millió forint szerepelt.

A magyar vagyonnyilatkozati rendszert évek-évtizedek óta bírálják az átláthatóságért küzdő civil szervezetek (az ajánlásaik itt olvashatók). A fő probléma, hogy képviselők lényegében azt írhatnak be a dokumentumba, amit csak akarnak, az égvilágon semmi következménye nincs annak – már ha egyáltalán kiderül –, hogy ha valaki kifelejt például egy 1,5 milliárd forintos állami támogatást a vagyonnyilatkozatából. A dokumentumokat nem ellenőrzi automatikusan semmilyen hatóság, és a kormánytagok, képviselők, közjogi méltóságok anyagi helyzetéről addig biztosan nem kapunk valós képet, amíg a családtagjaik nyilatkozata nem nyilvános.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 399,72 Ft
USD 380,79 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől