El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Az ország több iskolájában is bombariadó van fenyegető levelek miatt

2025. január 23. – 07:32

Az ország több iskolájában is bombariadó van fenyegető levelek miatt
Rendőrautó az újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola előtt. – Fotó: Ostyáni János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

1643

A legfrissebb információkat percről percre közvetítésünkben találják ide kattintva.

Olvasóink tájékoztatása alapján több budapesti iskolában is bombariadó van csütörtökön reggel, köztük több csepeli intézményben is, de érintett az Óbudai Gimnázium is, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola, illetve a XVII. kerületből is hasonló hírek érkeztek a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumból és a Zrínyi Miklós Általános Iskolából.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Facebookon erősítette meg a bombariadó hírét, azt írta,

„Bombariadó van a budapesti általános és középiskolákban. Ez a csepeli iskoláinkat is érinti, folyamatosan érkeznek a fenyegető levelek. Várhatóan az iskolákat ki fogják üríteni.”

Csepelen megnyitották a Csepeli Napközis Tábort azok számára, akiket a szüleik nem tudnak hazavinni, illetve a velük érkező pedagógusok, kísérők számára. Az étkezést is itt fogják megoldani, írta Borbély, aki kérte, hogy a szülők figyeljék a híreket.

A csepeli Vermes Miklós Általános Iskola Facebookján kilenc óra előtt nem sokkal azt írták, hogy „a kerületben több iskolában bombariadó van. Jelenleg az ÁMK Sportcsarnokàban vagyunk. 30 perc múlva indulunk a Duna-partra a KIMBÁ-ba. Aki tud jöhet gyermekéért, s hazaviheti.”

A Mandiner úgy tudja, húsz budapesti iskola és több vidéki intézmény is érintett. A Promenad24-nek a rendőrség azt mondta, hogy a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumba, Általános Iskolába nagy erőkkel vonultak ki.

A lapunkhoz érkezett olyan információ is, hogy a gyerekeknek a táskájukat, telefonjukat is bent kellett hagyniuk, azokért már nem mehettek vissza, így a szülőkkel nehézkesen tudnak egyeztetni arról, ki mehet haza egyedül, kiért mikor érnek oda, esetleg hol keressék a bombariadó miatt. A mobiltelefon-korlátozás hátterében egy 2024. tavaszi kormányrendelet áll, melynek lényege, hogy a diákok bevihetik ugyan az iskolába a telefonjukat, de rögtön le is kell adniuk azokat egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó órájuk. Ez idő alatt fő szabály szerint a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni az okoseszközöket.

Baranyi Krisztina IX. polgármester szerint kerületében egyelőre két iskola érintett, míg Újpesten 5 intézményről számolt be Trippon Nobert újpesti polgármester. „Budapesten és vidéken az első információk alapján 50 középfokú intézményben. Pánikra semmi ok, a szülők lehetőség szerint menjenek a gyermekeikért. Az iskolák e-mailen vagy telefonon értesítették a szülőket” – írta. Somody László XVIII. kerületi alpolgármester egyelőre egyetlen iskoláról, a Vajk-sziget Általános Iskoláról számolt be.

A II. kerületben a Fillért Utai Általános Iskola a Facebookon közölte, hogy náluk is bombariadó van.

Egyik olvasónk megjegyezte, hogy a bombariadó több okból is kellemetlenül érinti a diákokat és szülőket, ugyanis „sok középiskolában ma van a nyolcadikos felvételik megtekintése, úgyhogy ez a diákokon és tanárokon kívül rengeteg szülőt is érint, aki ma nézte volna meg a gyereke dolgozatát.”

A közelmúltban több szomszédos országban, köztük Szerbiában és Szlovákiában is volt tömeges iskolai bombariadó, ezekről itt és itt számoltunk be.

Kerestük a rendőrséget és a Dél-Pesti Tankerületi Központot is, a rendőrség egy sajtóközleményben erősítette meg a bombariadók hírét.

Van információja a bombariadóról? Érintett szülőként vagy dolgozóként, esetleg a környéken járt? Kérjük, írjon nekünk az ugyelet+bombariado@telex.hu címre!

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,79 Ft
USD 372,65 Ft
További élő árfolyamok!