1323 szlovák iskolában volt kedden bombariadó

2024. május 7. – 19:18

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák rendőrség arról tájékoztatott közösségi oldalán, hogy összesen 1323 iskolában volt bombariadó kedden.

„A bombaveszély extrém méreteket ölt. A rendőrség teljes erőbedobással dolgozik, ellenőrzi az iskolák biztonságát, és igyekszik azonosítani a tettest” – idézte a szlovák hírügynökség a hatóságokat.

Íme, a részletes adatsor: Pozsony megyében 110 iskolában, Trencsén megyében 148-ban, Nyitra megyében pedig 232-ben, Nagyszombat megyében 119 iskolában volt bombariadó. Eperjes megyében 176-ban, Kassa megyében 216-ban. Besztercebánya megyében 94-ben, míg Zsolna megyében 228 iskolában.

Akárcsak a múlt heti, pozsonyi iskolákat fenyegető email, a mostaniak is orosz címről érkeztek, de szlovák nyelven. Az állítólagos támadó az iszlám vallást szóba hozva közölte, hogy robbanóanyag van az iskolában, és nagy támadásra készül.

Nemcsak iskolákat, hanem bankokat és kereskedelmi láncokat is fenyegetés ért. A szlovák rendőrség tudatta, hogy

„terrorista cselekmény különösen súlyos bűntette miatt büntetőeljárást indított az ügyben. Az elkövető 20-25 év vagy életfogytiglani szabadságvesztésre számíthat.”

Forrás: Új Szó, Paraméter

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!