El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Eddig 75 gyermekvédelmi dolgozó életvitelét találta kifogásolhatónak a Nemzeti Védelmi Szolgálat

2025. január 23. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

A legújabb gyermekvédelmi csomag értelmében minden gyerekvédelmi dolgozót átvilágít a Nemzeti Védelmi Szolgálat, ennek megfelelően az ún. kifogástalan életvitelt is ellenőrzik. A Népszava a Nemzeti Védelmi Szolgálattól úgy tudja, hogy eddig összesen 13 464 kifogástalan életvitel ellenőrzést fejeztek be, közülük pedig 75 esetben javasolták a munkáltatónak a kifogásolható életvitel megállapítását. Tették ezt egyfelől büntetett előéletre vonatkozó adatok alapján, másrészt a gyermekek fejlődéséhez szükséges védelemmel és gondoskodással össze nem egyeztethető életvitel miatt, írja a lap. Azt nem tudni, van-e olyan, akit kifejezetten pedofilgyanú miatt szűrtek ki.

A kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez a dolgozóknak egy adatlapot kell kitölteniük, ahol például rákérdeznek arra, van-e hatósági bizonyítványuk, kitüntetésük, folyamatban lévő fegyelmi eljárásuk, milyen gazdasági érdekeltségük van és mennyi a jövedelmük. A nyilatkozat több olyan kérdést is tartalmaz, ami első olvasásra magánügynek tűnik. Például az, hogy mióta él együtt élettársával vagy házastársával valaki, a szabadidős tevékenység, a sport- vagy kulturális érdeklődés, egyéb hobbi, illetve a rendszeresen látogatott szórakozóhelyek, megjelölve, hogy milyen gyakran jár oda a munkavállaló. Az életvitel ellenőrzésével szemben sokan kritikákat fogalmaztak meg.

A kifogástalan életvitelt a Nemzeti Védelmi Szolgálat ellenőrzi. Ez a rendőrségi szerv belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat lát el, megbízhatósági vizsgálatokat végez. Az NVSZ feladatai közé tartozik például azoknak az egészségügyi dolgozóknak a kiszűrése, akik kenőpénzt fogadnak el vagy várnak el kezelésért cserébe. A gyermekvédelmi törvény módosításáról itt írtunk részletesebben.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,06 Ft
USD 371,38 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől