Ma választást tartanak, ahol az a kérdés: mennyivel győzi le a Fidesz az ellenzéki pártokat

2025. január 12. – 06:51

Ma választást tartanak, ahol az a kérdés: mennyivel győzi le a Fidesz az ellenzéki pártokat
Csibi Krisztina Fidesz-KDNP jelöltje kampányát segítő aktivistákkal – Forrás: Csibi Krisztina / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap kiderül, hogyan tud mozgósítani a Fidesz a mostani kiélezett politikai hangulatban egy olyan választáson, amelynek nincs valódi politikai tétje. A fideszes Potápi Árpád János tavaly októberi váratlan halála után időközi országgyűlési választást tartanak Tolna vármegye 2. választókerületében, ahova Dombóvár, Bonyhád és 56 kisebb település tartozik.

A kormánypártok kétharmados parlamenti többsége nincs veszélyben, és elmarad a sokak által várt Fidesz-Tisza összecsapás is. A fideszes jelölt szinte borítékolhatóan behúzza a körzetet, így DK és a Mi Hazánk a második helyért küzdhet meg egymással. A legutóbbi parlamenti választáson Potápi Árpád a szavazatok 62,44 százalékával nyert zsinórban hetedik alkalommal egyéni mandátumot, a tavalyi júniusi EP-választáson pedig a Fidesz-KDNP listája 54 százalékot ért el, alaposan lehagyva az ellenzéki pártokat.

Most hat jelölt neve lesz a szavazólapon a következő sorrendben:

  1. Ágoston Pál Péter a Vona Gábor-féle Második Reformkor kommunikációs igazgatója.
  2. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője, aki Dombóváron érettségizett.
  3. Vilcsek Ernő a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jákfalva polgármestere volt 2002 és 2024 között, ma a Politikai Hontalanok Szövetsége párt vezetője.
  4. A bonyhádi születésű Csibi Krisztina a Fidesz-KDNP jelöltje. Az elmúlt 10 évben a magyarság összetartozását jelképező kulturális intézmény, a Magyarság Háza igazgatója volt, és évtizedeken át dolgozott együtt a térség volt képviselőjével, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral.
  5. Harangozó Gábor az MSZP korábbi országgyűlési- és EP-képviselője, alelnöke, aki papíron függetlenként, az MSZP logója nélkül indul.
  6. A DK-s Takács László az egyetlen helyben élő ellenzéki jelöltnek hirdeti magát. 2011 és 2019 között a választókerülethez tartozó Grábóc község polgármestere volt, ma Bonyhád és a Tolna vármegyei közgyűlés önkormányzati képviselője.

A választás akkor lehetett volna igazán izgalmas és magas téttel bíró, ha elindul a Tisza Párt is, amely az országos közvélemény-kutatások alapján a Fidesz kihívója lehet 2026-ban. Magyar Péterék egy ideig vacilláltak, majd az amerikai elnökválasztás másnapján bejelentették: a Tisza 2026-ig nem indul el egyetlen időközi választáson sem.

A párt döntését Magyar azzal indokolta, hogy

  • a rendeleti kormányzás mellett az Országgyűlés szerepe teljesen elhanyagolható, a képviselők nem rendelkeznek érdemi kontrollal és befolyással a kormányzati döntések felett;
  • a Tisza győzelmével is maradna a fideszes kétharmad a parlamentben;
  • egyedüli képviselőként, frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne a Tisza képviselőjének;
  • nem kívánnak asszisztálni az Országgyűlésben a Fidesz és az érdemi támogatottsággal már nem rendelkező ellenzéki pártok közös „bábszínházához”, és
  • a következő hónapokban a párt minden erejét a 2026-os választásra akarja fordítani.

Magyar azt javasolta a választókerületben élőknek, hogy ne vegyenek részt az időközi választáson, és ezzel is üzenjék meg, hogy „nem asszisztálnak a hatalmi elit 20 éve tartó színjátékához”. Kérdés, hogy mindez miként látszik majd meg a részvételi adatokban.

„Hogyan gondolhatja azt bármelyik párt, hogy a Fideszt le lehet győzni 2026-ban azzal, ha már 2025-ben leteszi előtte a fegyvert?” – tette fel a kérdést a DK jelöltjét bemutató sajtótájékoztatón Molnár Csaba, a párt alelnöke, aki szerint

„egy igazi ellenzéki párt nem menekül a választások elől, nem latolgatja az esélyeket, nem taktikázik”, hanem elindul, és képviseli a szavazóit.

A Fidesz is azzal támadja a Tisza Pártot, hogy megfutamodott a versenytől. Kocsis Máté szerint Magyar sem gondolhatja komolyan az újévi beszédében bedobott előrehozott országos választást, ha még az „időközi választáson sem képes elindulni Dombóváron”. „Én, ahogy Dombóváron keresem a Tisza párt jelöltjét, plakátjait, bármit” – posztolt egy képet a helyszíni kampányról Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője is, aki gyávának tartja Magyart a döntése miatt.

Nem véletlen döntött Magyar a távolmaradás mellett. Az általa felsorolt okok mellett az is szerepet játszhatott a döntésben, hogy a Tisza ugyan több kutatás szerint is vezet országosan, a dombóvári választókerület azonban a Fidesz egyik legerősebb bástyája. Amikor a 2022-es választáson Potápi Árpád a szavazatok 62,44 százalékát kapta meg, akkor a hatpárti ellenzék jelöltje, Szabó Loránd, Dombóvár korábbi DK-s polgármestere mindössze 27 százalékon végzett, Tobak Gábor a Mi Hazánk Mozgalom színeiben pedig 7,54 százalékot tudott begyűjteni.

A 2024-es EP-választás települési eredményei Tolna vármegye 2. választókerületében – Grafika: Bódi Mátyás / Telex
A 2024-es EP-választás települési eredményei Tolna vármegye 2. választókerületében – Grafika: Bódi Mátyás / Telex

A tavaly júniusi EP-választás után sem lehetett panasza Orbán Viktornak a választókerület adatait vizsgálva: 54 százalékon végzett a Fidesz-KDNP listája, a Tisza Párt 22,8, a Mi Hazánk 8, a DK-MSZP-Párbeszéd listája pedig 7 százalékot kapott. A Fidesz a körzet 58 településéből 57 helyen nyert, egyedül az 500 fős Szálkán kapott ki a Tiszától, 3 szavazattal. A választókerület központjában, Dombóváron a választók 48 százaléka szavazott a Fideszre, míg a Tisza 27,8 százalékot kapott. Az 500 főnél kisebb településeken jóval nagyobb volt a különbség a két párt között: a Fidesz 61,2, a Tisza 15,2 százalékot gyűjtött be.

Az időközi választásokon hagyományosan alacsony a részvétel. Különösen így van ez a januári hidegben, miután a kampányidőszak egy jó része a karácsonyi ünnepekre és szilveszterre esett. Kiderül, hogy ilyen körülmények között miként sikerül a Fidesznek a mozgósítás, és fel tud-e érdemi erőt mutatni a választáson. Az biztos, hogy bármilyen alacsony is lesz a részvételi arány, a kormánypárti politikusok napokon keresztül óriási sikerről fognak beszélni, hogy a választóik országszerte elhiggyék: továbbra is stabil a kormánypártok előnye, és szó sincs itt előrehozott választásokról meg kormányváltásról.

A másik fő kérdés, hogy melyik lesz a legerősebb ellenzéki párt a választókerületben, el tud-e érni valaki kétszámjegyű eredményt? Miután a Tisza átadta a terepet, négy ellenzéki párt élt a lehetőséggel. A DK egy helyi politikust indít, a Mi Hazánk egy országosan ismert nagyágyút vet be. Vajon melyik stratégia lesz a nyerő? És mit tud elérni a Második Reformkor az első országgyűlési választásán, illetve mit mondana el az MSZP-ről, ha Vona Gábor pártja beelőzné a jelöltjüket?

A választókerület 58 településén lehet szavazni 19 óráig. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint ezt összesen 57 011 választó teheti meg. Az eredményről vasárnap este beszámolunk a Telexen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!