Magyar Péter: A kormány hazugságcunamiba rángatja bele a rendőrséget

2025. január 10. – 12:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter szerint a kormány hazugságcunamiba rángatja bele a rendőrséget a börtönből kiengedett moldáv embercsempész ügyében. „Hétfőn kikerült egy egyértelmű körözés a rendőrség honlapjára, ma pedig, amikor Orbán Viktor lába alatt elkezdett égni a talaj, lecserélik a körözést, és egy Benedek Eleket megszégyenítő mesét költenek hozzá. Nem más ez, mint egy nagyon gyenge politikai kármentés…” – írta Facebook-oldalán a Tisza Párt elnöke.

Az ügy előzménye, hogy vasárnap hajnalban egy moldáv állampolgárságú férfi egy Audi A8-assal menekült a rendőrök elől Budapesten, ami közben összeütközött egy másik autóval a XXII. kerületben. Az ütközés után az Audit vezető férfi elmenekült a helyszínről, azt sem nézte meg, hogy a másik autóban megsérült-e valaki. A vétlen járműben négy felnőtt és három gyermek utazott; megsérültek, kórházba vitték őket.

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a sofőr ellen. A baleset helyszínén találtak egy szállodai vagy Airbnb-szobához tartozó kulcsot is, ami segíthetett a keresett férfi nyomára akadni. Nem sokkal ezután körözést adtak ki a 23 éves T. C. ellen, akiről kiderült, hogy tavaly embercsempészet miatt ítélték el 3 év 10 hónapra, de a kormány vészhelyzeti rendelete alapján kiengedték a börtönből és kiutasították az országból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken sajtótájékoztatót tartott, ahol arról számoltak be, hogy nem T. C. vezette az Audit, hanem a rá megszólalásig hasonlító 27 éves testvére, T. Sz. Ezért a rendőrség visszavonta a korábban keresett férfi körözését, és elfogatóparancsot adott ki a Magyarországon büntetlen előéletű T. Sz. ellen. A BRFK azt közölte, a férfi visszaélt testvére adataival, az öccse okmányaival jelentkezett be egy magyarországi szállodába. Hozzátették, hogy a korábban kiutasított testvére a baleset idején Moldovában tartózkodott, jelenleg is ott van.

Erre Magyar Péter úgy reagált: „Fogalmuk sincs, hogy hol van az elkövető, de már tudják, hogy ki kinek az adataival élt vissza… Milyen érdekes, hogy a szabadon engedett embercsempész hasonmása is pont itt tartózkodik Magyarországon, és őt is pont üldözték a rendőrök, és egyikük sincs meg.”

Magyar a posztban felszólította Orbán Viktort, hogy „vállalja a politikai felelősséget a börtönökből kiengedett 2200 embercsempész miatt. Ezeket a bűnözőket, miután a jogerős bírósági döntés ellenére kiengedték őket a börtönökből, még az országból sem rakták ki a hatóságok, hanem szabadon elsétáltak”.

„Orbán Viktor haladéktalanul szakítsa meg a többhetes dzsungeltúráját, és szólaljon meg, hogy honnan tudják, hogy a börtönből általa kiengedett szabadságvesztésre ítélt bűnözők nem tartózkodnak Magyarországon!” – írta Magyar.

Magyar Péter állításaival kapcsolatban kérdést küldtünk a Tisza Pártnak, amint választ kapunk, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!