Rendőrség: Nem a kiengedett embercsempész okozta a vasárnapi balesetet, hanem a testvére

2025. január 10. – 11:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem a kormány veszélyhelyzeti rendelete miatt kiengedett moldáv embercsempész okozta a vasárnapi budai balesetet, hanem a testvére, akivel megtévesztésig hasonlítanak, és akivel rendszeresen használták egymás okmányait, mondta Léránt Krisztián alezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján.

A rendőrség a korábban keresett férfi körözését visszavonta, és elfogatóparancsot adott ki a Magyarországon büntetlen előéletű, 27 éves, moldáv állampolgárságú T.Sz. ellen. A férfi más bűncselekményekben is érintett lehet, de a nyomozásra tekintettel ennél több információt nem árultak el. A belföldi körözés mellett a BRFK kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását is. A rendőrség szerint a férfi visszaélt testvére adataival; az öccse okmányaival jelentkezett be egy magyarországi szállodába.

A korábban kiutasított testvére a baleset idején Moldovában tartózkodott, jelenleg is ott van.

Letarolt egy családot

T. Sz. Audi S8-ával a rendőrség elől menekült vasárnap hajnalban, Budapest XI. kerületében, miközben egy másik autóval karambolozott a XXII. kerületben. Az ütközés után az Audit vezető férfi a helyszínről gyalog menekült el, azt sem nézte meg, hogy a másik autóban megsérült-e valaki. A vétlen járműben négy felnőtt és három gyermek utazott; megsérültek, kórházba vitték őket.

A budapesti rendőrök hajtóvadászatot indítottak az akkor még ismeretlen sofőr ellen. A baleset helyszínén találtak egy feltehetően szállodai vagy Airbnb-szobához tartozó kulcsot is, ami segíthetett a keresett férfi nyomára akadni.

A Blikk csütörtökön azt írta, hogy a balesetet okozó férfit embercsempészet miatt tavaly már elítélték, és egy nemzetközi bűnözői csoportnak is tagja volt, a rendőrség most ezt cáfolta. „Az az elkövető nem az, akit keresünk”, mondták erről a pénteki sajtótájékoztatón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!