Vitézy: Az állomási WC-k felújítása marad Magyarország legambiciózusabb vasúti beruházása

2025. január 9. – 08:13

Másolás

Vágólapra másolva

„Hallom, kínkeservesen kellett kiizzadni magukból a MÁV új vezetőinek 10 olyan, jól hangzó dolgot, amit 2026-ig meg tud ígérni ma Lázár János, miután a miniszterre kezd ráégni a rengeteg működési zavar, melyeket jelentős részben épp az általa kivont források, leállított projektek és kudarcos átszervezések okoznak” – írja Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, korábbi főpolgármester-jelölt.

Vitézy posztjával Lázár János közlekedési miniszter szerdai bejelentéseire reagált, aki tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be a magyarországi tömegközlekedés helyzetének javítására. Ezek között olyan intézkedések voltak, mint a késési biztosítás, a felújított vécék és a mozdonyflotta fejlesztése.

Vitézy szerint a bejelentett ötletek közül több is naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen. Szerinte az állomási vécék felújítása marad Magyarország legambiciózusabb vasúti beruházása, a komoly pálya- vagy pályaudvar-fejlesztések, új járműbeszerzések mind eltűntek.

Vitézy úgy látja, egyszerre vicces és szomorú, ahogy a semmit próbálják reformmá sminkelni. „A MÁV vezérigazgatója még úgy posztolt a mai bejelentésről, hogy »alkatrészhiány miatt« forgalomból kivontan álló 40-50 éves IC-kocsikat reaktiválnak – ebből aztán a kormányzati kommunikációban már az jelent meg egy órával később, hogy 100 új IC-kocsi érkezik. Nem mindegy.”

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint míg Csehország vagy Lengyelország 1000 milliárd forint fölött költ csak idén vasútfejlesztésre, és arról beszélnek az ottani miniszterek, hogy melyik vonalon mikor lesz 200 km/h sebesség, Magyarországon Lázár egyenesen irreálisnak minősítette az ilyen sebesség elérését.

„Marad tehát a lassú haladás, késő vonatok, régi járművek, de legalább tisztább lesz a WC (ha teljesül a mai ígéret) és kapunk vissza egy kis pénzt, ha eleget panaszkodunk” – írta posztjában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!