Kammerer csökkentené a helyi adót Gödön, kevesebbet kellene fizetnie a Samsung akkugyárának
2025. január 9. – 16:16
Tavaly a Pest Vármegyei Közgyűlés megszavazta, hogy 1 százalékról 2 százalékra emeljék a Samsung gödi akkumulátorgyárának iparűzésiadó-terhelését. Kedden azonban Kammerer Zoltán gödi polgármester Facebookon bejelentette, hogy a helyi vállalkozások megsegítésére hivatkozva 50 százalékkal csökkenti a helyi iparűzési adót (IPA). Vagyis a Samsung gödi akkugyárának is kevesebbet kell majd fizetnie.
Kammerer bejegyzésében azt írta, utasította a város jegyzőjét az új IPA-rendelet részleteinek kidolgozására, hogy „a képviselő-testület minél hamarabb szavazhasson róla”.
Amíg a Pest Vármegyei Közgyűlésben ellenzéki többség van, addig a gödi képviselő-testületben az elvileg független, de inkább Fideszhez húzó Kammerer emberei ülnek. Miután a kormány úgy döntött, hogy Göd már nem kiemelt beruházási terület, a gödi önkormányzathoz került a helyi iparűzési adó szabályozásának joga. Így a város önkormányzata könnyíthet a Samsung akkumulátorgyárának adóterhein.
Korábban megírtuk, hogy a kormány beruházási célterületté nyilvánított több tucat földterületet Gödön, amelyeket a Samsung kinézett magának. Ebben a cikkben pedig részletesen írtunk arról, hogy öt hónapig engedély nélkül működött a Samsung gödi akkugyára, aztán a gazdasági érdekre hivatkozva újra megkapta azt.