Megszavazta a közgyűlés: jövő évtől kétszer annyi helyi adót kell fizetnie a gödi akkugyárnak

2024. október 25. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

Megszavazta a Pest Vármegyei Közgyűlés, hogy 1 százalékról 2 százalékra emeljék a Samsung gödi akkumulátorgyárának iparűzésiadó-terhelését – jelentette be Facebook-oldalán Cseresznyés Csilla, a Momentum vármegyei képviselője. A döntés nyomán a közgyűlést vezető Szabó István elnök feladata lesz, hogy kidolgozza a pontos javaslatot, amivel duplájára emelik a Samsungra vonatkozó adókulcsot.

Magyarországon minden cégnek kell iparűzési adót fizetni, de annak mértékéről nem az állam, hanem az az önkormányzat dönt, ami az adónemből befolyó bevételre jogosult. Ez a legtöbb helyen a települési önkormányzat, a Samsung gödi gyárát azonban a kormány 2020-ban elvette az akkor ellenzéki vezetésű Gödtől, és az azóta a Pest Vármegyei Közgyűléshez tartozik.

Az akkor még fideszes abszolút többséggel működő vármegyei közgyűlés 2020-ban csökkentette a Samsung adókulcsát a korábbi 2 százalékról 1 százalékra, a döntést az ellenzéki momentumosok ellenezték. Az idei önkormányzati választáson azonban a Fidesz elvesztette az abszolút többségét a közgyűlésben, ahol három egymással is rivalizáló ellenzéki párt, a Momentum, a DK és a Mi Hazánk képviselői vannak még jelen.

Most a Momentum javasolta, hogy emeljék egy százalékról két százalékra a Samsung iparűzési adóját, amit a közgyűlés a tájékoztatásuk szerint 23 igen, 1 nem és 19 tartózkodás mellett fogadott el. A közgyűlésben a Fidesznek 21, a Momentumnak 10, a DK-nak 7, a Mi Hazánknak 8 képviselője van, nagyon úgy néz ki tehát, hogy az ellenzéki pártok képviselői támogatták az adóemelést, a fideszesek többsége pedig tartózkodott.

Arról, hogy a Samsungtól beszedett iparűzési adót mire költsék, szintén a Pest vármegyei közgyűlés dönt. Az előző ciklusban több, erősen a Fideszhez köthető, és a kormánypártok politikai érdekeit kiszolgáló civil szervezet is forráshoz jutott, az új közgyűlés előtt álló egyik fontos kérdés volt, hogy ezen változtatnak-e.

Az elmúlt napokban a forrásokról döntő bizottságokban rendre alulmaradtak a fideszesek, így az ellenzéki pártok meg tudták akadályozni, hogy az általuk fideszesnek tekintett szervezetek forrásokhoz jussanak. A Mi Hazánk azt írta: a 20 pályázó közül összesen 9 olyat találtak, amely több szállal, szorosan köthető a kormánypárthoz, vagy az elmúlt években nem adott le beszámolót. Ezek támogatását nem szavazták meg.

A DK szerint „az illetékes bizottságban azt is elérte az ellenzéki többség, hogy értelmes célokra költsünk a Samsung iparűzési adójából, ne pedig a fideszes polgármesterek kampányrendezvényeire. Így jut megyei forrás a gödi mobilház óvodai fejlesztő helyiségére (7,5 millió forint), Fóton a magántanulók tanulókártyájára (8,5 millió forint), a Waldorf iskola eszközbeszerzésére (3,7 millió forint), valamint a veresegyházi Malom-tó ökológiai értékeinek megóvására is (5 millió forint).”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!