24.hu: Kihallgatta a rendőrség Győrffy Balázst az augusztusi bántalmazási üggyel kapcsolatban

2024. december 19. – 17:35

Másolás

Vágólapra másolva

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselőt az augusztusi bántalmazási ügyével kapcsolatban – írja a 24.hu. Győrffy augusztus 23-án írt a saját oldalán arról, hogy részegen összeveszett egy nővel, akit meg is ütött. Akkor azt írta, hogy minden közéleti pozíciójáról lemond, és a Fideszből is kilép.

A Központi Nyomozó Főügyészség súlyos testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást, de Győrffyt több mint három hónapig nem hallgatták ki. Ez idő alatt az ügyészség tanúkat hallgatott ki és orvosi papírokat szerzett be, valamint lefoglalást hajtott végre.

A Fővárosi Főügyészség a 24.hu kérdéseire azt válaszolta, hogy a hatóság egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben.

„A gyanúsított szabadlábon védekezhet, vele szemben nem volt megállapítható kényszerintézkedés törvényi indoka. Az ügy részleteiről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás nem adható”

– válaszolták a lapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!