Több mint három hónap eltelt, de még nem hallgatták ki Győrffy Balázst a bántalmazási ügyében
2024. november 25. – 13:58
Több mint három hónap eltelt, mióta kiderült, hogy Győrffy Balázs egykori fideszes EP-képviselő részegen bántalmazott egy nőt. A 24.hu szerint még mindig nem hallgatták ki gyanúsítottként Győrffyt, holott októberben a mentelmi joga is megszűnt. A politikus már a történtek után lemondott minden tisztségéről és kilépett a Fideszből is.
Győrffy ügyében súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Kovács Katalin, a Főügyészség szóvivője korábban azt mondta, hogy súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás, amit a Központi Nyomozó Főügyészség áttett a Budapesti V. Kerületi Rendőrkapitányságra. Az eddig eltelt időben az ügyészség tanúkat hallgatott ki, orvosi iratokat szerzett be, lefoglalást hajtott végre. Mivel Győrffy már nem tagja az Európai Parlamentnek, nem illeti meg a mentelmi jog, így már a rendőrség is nyomozhat az ügyében.
A 24.hu ezúttal megkereste a BRFK-t, hogy megtudja, hogyan történt a bántalmazás.
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt folytat nyomozást. A nyomozási cselekmények folyamatban vannak, gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt. Az eljárás érdekében további tájékoztatást adni nem áll módunkban”
– válaszolta a BRFK a lapnak.
Győrffy még augusztus 23-án tette közzé, hogy ittasan „vitába keveredett egy hölggyel”, ez a vita tettlegességig fajult. Ugyan nem emlékszik a történtekre, elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tett – ismerte be. Állítólag egy nőnek való beszólásból alakult ki a vitatkozás, és ez fajult el verekedésig.