Nem vizsgálják, hogy vallomásra kényszerítették-e a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfit
2024. december 16. – 14:32
Nem vizsgálják F. János azon állítását, mely szerint arra kényszerítették a hatóságok, hogy beismerje Till Tamás meggyilkolását – tudta meg a 24.hu a Központi Nyomozó Főügyészségtől. F. János először bevallotta az akkor 11 éves bajai fiú meggyilkolását, később azonban azt állította, hogy megfenyegették, ha nem ismeri be a bűnösségét, tönkreteszik.
A lap megkérdezte a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy indítanak, vagy indítottak-e nyomozást F. János állításai miatt.
„A Központi Nyomozó Főügyészségre és az alárendeltségébe tartozó regionális nyomozó ügyészségekre az ügyben nem érkezett feljelentés, és kizárólag sajtóértesülésekre hivatkozva a nyomozó főügyészségen hivatalból sem indult eljárás”
– mondta a 24.hu-nak Kovács Katalin, a nyomozó ügyészség szóvivője.
Hódos Attila, a gyanúsított védője korábban azt mondta, védencének öt vallomása van ebben az ügyben, de még ezeken felül más verziókat is előadott neki, így aztán „F. János előadásai nem objektívek, és nem vehetők figyelembe bizonyítékként”.
F. Jánost múlt héten tartóztatták le, miután az ügyészség úgy vélte, hogy mégsem évült el Till Tamás 2000-es meggyilkolása. A férfi védője ezzel nem ért egyet, szerinte a bűncselekmény elévült. A gyilkos megtalálásához szükséges kulcsinformációról és annak nyomozásra gyakorolt hatásáról itt írtunk részletesen.