Bödőcs Tibor Iványi Gáboréknak kampányol támogatásért
2024. december 16. – 10:54
„Kedves testvérek, felebarátaim, nem hívő Jézus-szimpatizánsként szeretném felhívni a figyelmüket Iványi Gáborra és a Magyar Evangéliumi Testvérközösségre, akik támogatandók, támogathatóak, és ők helyettünk, illetve az állam helyett foglalkoznak a megalázottakkal és a megszomorítottakkal” – így kezdődik az a videó, amin Bödőcs Tibor humorista hívja fel a figyelmet Iványi Gáborék Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségére.
A MET és a hozzá tartozó Oltalom Karitatív Egyesület évek óta komoly pénzügyi problémákkal küzd, mivel jelentős összegű tartozást halmoztak fel a közszolgáltatók felé. Tartozásaik miatt a NAV inkasszót vetett ki a bankszámláikra. A MET szerint azért jutottak idáig, mert 2011-ben elvesztették egyházi státuszukat, és emiatt nem kapták meg az egyházaknak járó normatív állami támogatás. A Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ugyan jogerős ítéletben kötelezte a magyar államot, hogy állítsa vissza az egyházi státuszt, de máig nem hajtották azt végre.
A fővárosi kormányhivatal augusztus végén törölte a nyilvántartásából Iványiék budapesti iskoláit és óvodáit is. A kormányhivatal közlése szerint a közműszolgáltatók és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzései alapján jutottak arra, hogy a MET a felhalmozott közüzemi tartozásaival veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését.
Nem sokkal később hasonlóan járt Iványiék szegedi intézménye is: nem kezdődhet el a tanév a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban sem, miután az intézményt törölte a nyilvántartásból és működési engedélyét is visszavonta a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal. Iványi Gábor értelmetlennek és ördöginek nevezte a fővárosi kormányhivatal döntését. Az intézmények bezárása ellen petícióban tiltakoztak az érintettek. A MET-nek le kellett mondania az abaújkéri iskoláról is.
„Állandó lelkiismeret-furdalás, hogy eleget teszünk-e, eleget jótékonykodunk-e, hát ők helyettünk is dolgoznak ez ügyben, és kérem, támogassák őket, ha tehetik, persze, mert ahogy egy régi-régi bestsellerben olvastam, könnyebb jachttal, Rose d'Orral, Lady MRD-dal átjutni a tű fokán, mint a gazdag embernek bejutni a mennyországba, ami nem egy VIP-páholy, hanem egy ilyen más jellegű hely, állítólag. Én nem tudom. Nem hiszek benne, csak bízom benne, amikor államunk vezetőit nézem, és követem tevékenységüket. Ámen, hajrá” – mondja videójában Bödőcs.