Az OMSZ veszi át a középiskolások jogosítványszerzéséhez kapcsolódó életmentő oktatást

2024. december 3. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a középiskolások jogosítványszerzéshez kapcsolódó életmentő oktatást – írta a mentőszolgálat közleménye.

Néhány iskolában idén szeptembertől indult el az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam a végzős diákok számára. Ennek során a tanulók online formában végezhetik el a kötelező elsősegélynyújtási tanfolyamot, ehhez kapcsolódik egy demonstrációs alkalom is, amelyet az OMSZ szakemberei tartanak az iskolákban.

Az OMSZ határozza meg a négyórás demonstrációs képzések tartalmát, tematikáját, delegálja az oktatókat és együttműködik a kijelölt intézményekkel. A mentősök többek között ismertetik a mentőhívás protokollját, a baleseti segítségnyújtás biztonságos módszereit, megtanítják a legfontosabb életmentő mozdulatokat, fogásokat, valamint a félautomata defibrillátor használatát is. Az első ilyen képzések december 2-án indultak Budapesten és Százhalombattán.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter tavasszal jelentette be, hogy a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ- és az egészségügyi oktatás, illetve az állam már idén pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését, és a cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyék. A program nehézségeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!