Megkezdődött a Hős utcai telep egyik háztömbjének bontása
2024. november 20. – 07:02
Hét évvel a kőbányai szegregátum felszámolásáról szóló kormányzati döntés után megkezdődött a Hős utcai szegregátum egyik épületének bontása, értesült a Népszava.
A kőbányai önkormányzat 2023-ban a korábbi 2,1 milliárd mellé újabb 1 milliárd forintot kapott az államtól azért, hogy megvásárolja Hős utcai telep 166 lakását, ezzel együtt felszámolja a két érintett háztömböt, hogy a helyén a Terrorelhárítási Központ megépíthesse a műveleti központját.
A Hős utcai lakótömbök apró szükséglakásait korábban a súlyos lakhatási válság enyhítésére alakították ki, nem volt bennük fürdő, a közös vécé és a kiöntő az előtérben volt. A lap emlékeztet, hogy a két lakóépület a rendszerváltás után egyfajta krízisteleppé alakult, a kőbányai önkormányzat pedig régóta készült a házak kiürítésére, de soha nem volt rá pénze.
Majd 2017 decemberében az egyre nagyobb médiafigyelem hatására a kormány úgy döntött, hogy rendezi a helyzetet és kiüríti az épületeket. A két tömbben lévő 317 lakásból akkor 169 volt önkormányzati tulajdonban, 8 állami, 140 pedig magánkézben volt, a tulajdonosok zöme pedig a kártalanítást választotta, míg két lakást kisajátítással szereztek meg. Az önkormányzat a saját számításai szerint átlag 6,3 milliót fizetett lakásonként. Összesen 1,91 milliárdot költöttek el a befejezetlen telepfelszámolásra, két évvel ezelőtt nyáron még mindig ötven lakásban éltek. A kiürített lakásokba közben önkényes lakásfoglalók költöztek, a megmaradt és még lakott lakások még inkább leamortizálódtak.
A kormány tavaly tavasszal gyorsította fel a Hős utca rendezését, a kőbányai önkormányzat ekkor részben eladta, részben ingyen átadta az államnak a szegregátum 317 ingatlanából korábban az önkormányzat tulajdonába került 254 lakást.
A telepen élőket segítő Kontúr Egyesület elnöke, Molnár Zsuzsanna a Népszava kérdésére azt mondta, a most bontani kezdett B épületből már mindenkit kiköltöztettek, a bizonytalan jogcímű lakókat pedig „mindenféle koncepció nélkül költöztették ki”, közülük most többen az utcán élnek. Az A épületben is vannak még lakók, az ő helyzetük szerinte rendeződni fog, ennek az épületnek a bontására valószínűleg jó pár hónapig nem kerül sor.