„Az utolsó csepp a pohárban az ügyeleti rendszer bevezetése volt” – 13 év után hagyja el praxisát egy érdi háziorvos

2024. október 26. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

„Az utolsó csepp a pohárban az ügyeleti rendszer bevezetése volt” – mondta Dr. Beta Borbála érdi háziorvos, aki 13 év után után hagyja el a praxisát, és az állami alapellátás helyett a magánellátásban, üzemorvosként fog elhelyezkedni. Mint mondja, ugyanazért a fizetésért így csak heti négy napot kell dolgoznia, és azt a szakmát űzheti, amit igazán szeret. Úgy véli, a kormány bármikor tovább növelheti a háziorvosokra rótt terheket. „Hogy a kétszer hat óra ügyeletből mikor lesz négyszer hat és ötször hat. És ami nagyon fontos nekem, hogy mikor fogják bevezetni, hogy gyerekeket kellejen ellátnom, mert azt biztos, hogy nem vállalnám” – mondta a Deutsche Welle riporterének.

A riportban megszólalt Dr. Bózsik Attila ortopéd sebész is, aki 17 évig dolgozott a Honvédkórházban, de ma már teljes állásban a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató orvosa. Elmondása szerint nem az anyagiak vezérelték elsősorban, amikor elhagyta az állami rendszert. „Nem a több pénzért jöttem ide, hanem a szakmáért és a nyugalomért. Nem akarok többet szembeszéllel haladni” – mondta.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!