Ábrahám Róbert pedofilellenes tüntetést szervezett a Batthyány térre

2024. október 26. – 22:59

Másolás

Vágólapra másolva

Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok korábbi újságírója tüntetést szervezett szombat estére a Batthyány térre. A demonstrációt egy, a publicista által készített videó előzte meg, amiben arról beszélt, hogy egy közszereplő súlyos szexuális bűncselekményeket követett el egy állami gondozásban lévő kiskorúval szemben. Ábrahám az üggyel kapcsolatban a gyermekvédelem mellett kiálló influenszereket, közszereplőket vádolt hallgatással, közülük most többen is reagáltak.

Hétfőn Ábrahám Róbert Facebook-oldalán egy videóban számolt be arról, ahogy kijött a főügyészségről, ahol több vallomást is leadott olyan súlyos bűncselekményekről, mint a gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem. Az esetről készített videójában elmondta, hogy az ügyben érintett közszereplő homoszexuális kapcsolatra kényszerített egy árvaházban élő fiatalkorút.

A publicista videójában mindkét vallomásból hallani részleteket. Az egyik ember egy nevelő egy II. kerületi gyermekotthonban, a másik pedig egy nevelt. A vallomásokban szexuális jellegű bűncselekménnyel vádolják a közszereplőt, aki napok óta nem szólalt meg, a vádakra egyáltalán nem reagált. Mi is kerestük, de nem vette fel a telefont.

Az Ábrahám által leadott információkat az ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította, ahol október 24-én nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen. „Tájékoztatjuk, hogy egy magánszemély által 2024. október 21-én a Fővárosi Főügyészségre tett beadványt a Fővárosi Főügyészség 2024. október 25-én a Budapesti Rendőr-főkapitányságra továbbította, és a BRFK még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen" – közölte a BRFK a Magyar Hanggal.

Ábrahám Róbert a héten az év elején szervezett gyermekvédelmi tüntetés szervezőit és támogatóit kritizálta azért, mert szerinte kettős mércével élnek hasonló ügyekben. Szombaton az Ábrahám által többször is támadott Pottyondy Edina reagált. “A megrendítő beszámoló után, akármennyi fenntartásom van az interjút készítő személye és szándékai kapcsán, az egyetlen helyes döntés az alapos nyomozás, a megfelelő jogi eljárás” – írta. Hozzátette: Magyar állampolgárként elvárja, követeli, hogy a hatóságok lépjenek, és a lehető leggyorsabban tájékoztassák a közvéleményt a nyomozás állásáról. Ahogy azt is elvárja, hogy a megvádolt közszereplő reagáljon.

Pottondy Edina arról is írt, hogy érdekesnek tartja: "nem vádolják sem a HírTV-t, sem a Magyar Nemzetet, sem az Indexet, ahol ez idáig nem számoltak be a vádakról, és nem követelik a miniszterelnök vagy Kocsis Máté vagy a kormány bármely tagjának az állásfoglalását. Épp ahogy nem követelték a pedofil katolikus papok kapcsán, vagy ahogy nem követelik ma sem, hogy hozzon minden kegyelmi döntést nyilvánosságra a kormányzat, és legyen nyilvános vizsgálat K. Endre szabadon engedéséről" – írta.

Reagált az ügyre az Ábrahám által szintén megszólított Mérő Vera is. Facebook-oldalán azt írta: „Az egykori 15 éves állami gondozott fiúval készült megrázó interjút nagyon komolyan kell venni. Remélem, a hatóság is így gondolja. Aki (különösen kiszolgáltatott) gyereket (prostitúcióra) használ, annak nincs bocsánat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!