„Szerette, ha Monsignorénak szólítják a plébánián” – lemondott a püspöki kar titkára

Legfontosabb

2024. október 25. – 12:24

„Szerette, ha Monsignorénak szólítják a plébánián” – lemondott a püspöki kar titkára
Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára beszél a Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten 2023. április 25-én. Fotó: Illyés Tibor / MT

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elfogadta Tóth Tamás titkár lemondását, miután Tóth két napja bejelentette, hogy lemondana a tisztségről, tudta meg a Telex. Az MKPK Tóth döntését nem indokolta.

A Válasz Online pénteken röviden írt arról, hogy Tóth benyújtotta felmondását. Ezután kerestük Sebő Balázst, az MKPK sajtóreferensét is, aki arról tájékoztatott minket, hogy „minden változásról beszámolnak a szokásos módon”. Kerestük Tóth Tamást is a titkárságán, de ott ránk rakták a telefont, mondván, nem kommentálják az értesüléseket. Az egyházon belüli forrásainktól ekkor annyit tudtunk meg: teljes a hírzárlat, de a felsőbb vezetők körében egy ideje világos álláspont, hogy Tóthnak mennie kéne.

Ki az a Tóth Tamás?

Tóth Tamás neve az elmúlt időszakban került a hírekbe, amikor kiderült: egyre több, egyházon belüli kényes ügyben érintett. „Ha volt valami zűrös ügy, azt általában ő simította el. Ha valaki lebukáshoz közeledett, volt, hogy Tóthnak szólt” – mondták belső forrásaink Tóth Tamás egyházi ügyeiről. Az egyházon belül „köztudott volt az is, hogy Tóth tartja a kapcsolatot az egyház és a kormány között”. Erről az ellenzék az elmúlt időszakban próbálta egyébként kérdezni a parlamentben Semjén Zsoltot, de ő csak azt a szűkszavú választ adta a DK-s Vadai Ágnes írásbeli kérdésére, hogy „tájékoztatom, a papsággal, lelkészekkel való kapcsolattartás a munkám része”. Tóth politikai szerepéről kapcsolataink úgy fogalmaztak, a titkár „tudta mindig, milyen váltót hova kell állítani”. Vadai második kérdésére Semjén azt írta: olyan kapcsolatot ápol Tóth Tamással, „amilyet helyes”.

Az úgynevezett botrányai azonban az elmúlt időszakban Tóthot is utolérték: a titkárral, mint forrásaink mondják, „volt korábban is baj, de most ez égett a körmére”. A problémák ott kezdődtek, amikor a Válasz Online Bese Gergő atya szexbotrányairól, illetve az egyházmegye más ügyeiről szóló cikke után a kecskeméti-kalocsai egyházmegye közleményt adott ki. Ebben Bábel Balázs, kecskeméti-kalocsai érsek nevében az egyházmegye azt írta, hogy a „Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye megdöbbenéssel értesült arról, hogy egyes sajtótermékek újságírói a főegyházmegyében a hatályos egyházjog és a vonatkozó szentszéki rendelkezések szerint zajló, gyermekvédelmi ügyben indult vizsgálat kapcsán, annak lezárulta előtt olyan állításokat is közölnek, amelyek tévesek, az eljárás hitelességét veszélyeztetik.”

Később azonban Bábel Balázs lapunkhoz is eljutó belső leveléből kiderült: ezt a közleményt nem ő írta, mert éppen beteg volt. Bábel ebben a levélben azt írta, ő nem biztos, hogy úgy fogalmazott volna, ahogy az a közleményben áll. Mint később kiderült, a levelet Tóth Tamás rakta össze: erről Bábel a Válasz Online-nak úgy fogalmazott, hogy „ez a közlemény az ő és H. Róbert [Bábel leírja a teljes nevet – a szerk.) védelmében íródott”.

A Fidesz-közeli pap és a titkár

Bábel a levélben arra a H. Róbertre gondolt, akinek ügye a Bese Gergő atyát érintő cikk után derült ki. A katolikus egyházat érintő ügyek közül Beséének lett a legnagyobb a sajtóvisszhangja, mert ő áldotta meg a Karmelitát és a Megafont is. Emiatt került viszont elő két, ennél súlyosabb ügy is: R. Gábort és egy másik papot, H. Róbertet is azzal vádolják, hogy gyerekeket zaklathattak.

R. Gábort egy éve mentette fel az egyház, szeptember 23-án pedig bíróság elé is állt. H. Róbert ellen is eljárás indult. Mint a Válasz Online írja, a korábban a kalocsai egyházmegyében dolgozó, pedofilgyanúba keveredett H. Róbert ügyében tanúként is kihallgatták már Tóthot.

Tóthnak és H.-nak szoros kapcsolata volt az egyházon belül. H. Róbert plébánosi munkáját is segítette Tóth kisegítő lelkészként, ráadásul egyházi vélemények szerint Tóth az általa vágyott érseksége esetén H. Róbertnek is adott volna pozíciót. Bábel a közlemény után maga is azt mondta, hogy Tóth „barátságból adódóan védte” H. Róbertet. H. Róbert helyet kapott a Tóth által koordinált pápalátogatáson a szentmise szervezői között is. Mint a Népszava írja, emellett H. Róbert közel állt a kormányhoz: többször mutatkozott fideszes politikussal közös képeken, 2017-ben kitüntetést is kapott a kormánypárti vezetésű Kecskeméttől.

A kampányhajrában a templomban is szót adott a Fidesz helyi jelöltjének, 2023-ban pedig a H. Róbert plébániájára bejegyzett Kecskemét-Széchenyiváros közösségépítő Egyesület is több mint 100 millió forint állami pénzt kapott család- és ifjúságvédelmi programjára. Mint a lap írja, a szervezet kapott 75 millió forintot is a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól szexuáledukációs felvilágosító képzésre.

H. Róbertre először amiatt érkeztek panaszok az egyházmegyében, hogy „sokat látják őt egy fiúval”. Ezután pedofilgyanú miatt tettek bejelentést vele szemben az egyházban: ezután indult egyházi, majd rendőrségi vizsgálat is.

A pontot az i-re Bábel érsek eheti levele tette fel. Ebben felfedett egy újabb belső botrányt az egyházon belül. B. R. atya az egyházmegye egyik településén volt plébános. Ez a plébános 2020-ban kereste meg Bábelt azzal, hogy „azonnal helyezzem el a plébániáról, mert őt a »cigányok üldözik«”. Mint Bábel levelében írta, ezután „felajánlottam neki több helyet az egyházmegyében, de mindre azt mondta, hogy ott is utolérik. Rövid időn belül jelentkezett, hogy Dr. Tóth Tamás titkár úr elhelyezte őt a szeretetszolgálatnál, amibe én beleegyeztem, sőt kérésre szolgálatát meghosszabbítottam.”

A plébánián egy új atya követte B. R.-t, akit Bábel levele szerint megkeresett ekkor „egy cigány ember, aki először csak kéregetett”, majd azt mondta, hogy az előző pap (B. R.) fizetett neki bizonyos szexuális szolgáltatásokért. Bábel levele szerint addig nem történt feljelentés az ügyben az érsekségen, de azóta kitudódott a dolog: miután Bábel úgy látta, nemcsak pletykákról van szó, előzetes kivizsgálást kezdtek, amely most is tart – írja.

Mint forrásainktól tudjuk, a B. R. szolgálatának meghosszabbítására irányuló kérés valószínűleg magától Tóthtól érkezett Bábel felé. Tóth később a Válasznak tagadta, hogy lenne vizsgálat B. R.-rel szemben, miközben Bábel állította, hogy van.

Érsek akart lenni

„Karrierista, aki azt híresztelte magáról, hogy ő lesz Bábel utódja” – tudtuk meg több egyházi forrásunktól, amikor Tóth Tamásról kérdeztük őket. Szerintük az a hír járta az egyházon belül, hogy Tóth „kinézte magának a kalocsai érseki széket”, hiszen ő maga is a környéken kezdte szolgálatát. „Haza akart menni, oda, ahonnan jött” – tették hozzá. Mint forrásaink elmondták, ennek azonban az egyházmegyén belül nem örültek: állítólag több pap is kifejezte nem tetszését, jelezve, ők nem szívesen maradnak, ha Tóth érsek lesz.

A kecskeméti származású Tóth Tamás 2004-ben vette fel először a szolgálatot káplánként Kiskunfélegyházán, majd Soltvadkerten. Innen a fővárosba került, 2007 és 2011 között ő volt az apostoli nuncius (a pápai követ) titkára, 2011-ben pedig már a Pápai Magyar Intézet rektora és az MKPK ügyvivője lett. Tóth láthatóan olyan jól végezte a munkáját, hogy 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Semjén Zsolt.

Tóth Tamás 2018-ban lett az MKPK titkára, és mint megtudtuk, ez elsőre jól is jött neki: „az volt a szokás Magyarországon, hogy a püspöki titkárokból püspökök lesznek. Ezt akarta Tóth is, de csalódott lett, miután Martos Balázs és Fábry Kornél is püspök lett. Ő viszont nem”. Forrásaink szerint Tóth ezt nehezményezte, fontosnak tartotta ezután, hogy a pápalátogatás szervezésében részt vegyen, ő lett a látogatás koordinátora. Szerepelt akkor több kormánypárti platformon, visszatérően nyilatkozott a pápalátogatásról is.

Tóth a püspökség érdekében igyekezett az emberek közé is járni, hátha ez segíti előre az úton. Tóth titkársága mellett a kecskeméti Szentcsalád plébániával állt kapcsolatban, ahol, mint a plébánia oldala írja, „az MKPK titkársága mellett, hétvégente amikor ideje engedi itt szolgál.”

„Az ellenségeit ellehetetlenítette, bosszúálló típus volt, miközben szerette, ha Monsignorénak szólították a plébánián” – mondták Tóth plébániai, és az egyházban végzett munkájáról forrásaink. Tóth állítólag igyekezett a saját embereivel is körbevenni magát, de „az elmúlt időszak ügyei elkezdték már zavarni a püspököket”. Az elmúlt hetekben felgyorsultak Tóth körül az események, „várható volt, hogy fel fog mondani” – mondták forrásaink. Mint hozzátették, azért is lehetett erre számítani, mert „Tóth nevéhez több problémás ügy is kapcsolódott már. Az egyház most remélheti, hogy az ő eltávolításával ezeket is lemossák magukról”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!