64 erősen légszennyező autós jobban jár a szigorodó erzsébetvárosi parkolási szabályokkal

2024. október 25. – 04:30

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben az erzsébetvárosi önkormányzat a lakossági parkolás legprogresszívabb fővárosi szabályozását vezeti be jövőre, addig a módosított rendelet egy másik részében sokkal jobban támogatja valamiért a leginkább légszennyező gépkocsikat, hívta fel a figyelmet a problémára a Telex egyik olvasója. Az önkormányzat válasza szerint csak néhány tucat környezetszennyező autó tulajdonosa jár jobban.

Az erzsébetvárosi képviselő-testület kedden szavazta meg, hogy az állandó lakosoknak egy autó után jövőre évi 36 ezer, a második autóra pedig évi 72 ezer forint parkolási hozzájárulást kell fizetniük január 1-től, ami nagyon jelentős emelés az eddig fizetendő összeghez képest.

A módosítás megbolygatta a második autókra vonatkozó szabályozást: míg jelenleg a jármű környezetvédelmi besorolásától függően 45 000-150 000 forint a hozzájárulás mértéke, addig ez a jövő évtől egységesen 72 ezer forint lesz – környezetvédelmi besorolástól függetlenül. Ez azt is jelenti, hogy az önkormányzat jobban támogatja a leginkább légszennyező (második) autókat.

Megkerestük az önkormányzatot, miért lépett hátra a szabályozásnak ebben a részében, különösen úgy, hogy idén tavasszal egy felmérésben az erzsébetvárosiak több mint 60 százaléka fontosnak tartotta, hogy a leginkább légszennyező, Euro 2-es, vagy régebbi motorral rendelkező autók ne kaphassanak kedvezményes parkolási engedélyt.

A válasz szerint 2024-ben összesen 64 darab olyan második autóként regisztrált járműre adtak ki engedélyt, amelynek a környezetvédelmi besorolás és a várakozási zóna alapján 72 ezer forintnál magasabb a lakossági parkolási díja. Ennyi autós tehát valóban jobban jár. Viszont januártól az olyan nagyon légszennyező autók után, amiket első (egyetlen) autóként regisztrált a tulajdonos, most 17-szeres díjat kell fizetni, érvelt az önkormányzat.

Az eddigi szabályozás szerint tehát csak a második autók esetében számított a környezetvédelmi besorolás, így ha valaki első járműként regisztrált Euro 3-as vagy annál rosszabb besorolású autót, annak csak egy 2200 forintos adminisztrációs díjat kellett megfizetnie. A mostani változtatás után azonban a 2200 forint adminisztrációs díj mellett 36 ezer forintos lakossági várakozási díjat kell fizetni már az első autók, így az Euro 3-as vagy annál rosszabb besorolású járművek után is – írták.

Hozzátették: a VIII. kerületben is a környezetvédelmi besorolás mellőzésével vezették be a rendszert, továbbá a IX. és a XIII. kerület terveiben sem szerepel ilyen megkülönböztetés alkalmazása.

Összefoglalva tehát: az új, környezetvédelmi indíttatású szabályozás az első autók tekintetében sem tesz kivételt a környezetbarát és környezetszennyező autók között, de legalább egyformán 17-szeresre emeli a korábbi díjat. A második autókra vonatkozó új szabályozás azonban úgy alakult át, hogy a legkörnyezetszennyezőbb autók után majd kevesebbet kell fizetni jövőre, mint eddig, mert megszűnt a szennyezés alapú differenciálás, ami pont ezeket a járműveket sújtotta legjobban. Tehát ezzel a rendelet valóban nem ösztönzi a lakosságot kevésbé környezetszennyező autó beszerzésére, sőt 64 autó esetében még az ellenkező irányba is hat.

Egy másik olvasónk hívta fel arra a figyelmet, hogy csak az erzsébetvárosi parkolási engedéllyel lehet szabályosan áthaladni azon a négy áthajtási ponton, amiket a kerület kijelölt – ezek a Dohány, Dob, Wesselényi és Király utcai egyes szakaszai. Ezért jó néhány kerületi autós eddig nem a parkolásért, hanem az egyszerűbb kerületi közlekedésért fizette meg az éves díjat, miközben parkolóházban vagy garázsban parkol. Egy áthajtási engedélyért viszont most sokallják a 36 ezer forintot.

Az önkormányzat szerint a fenti esetben, ha az érintett bemutatja a parkolóházi bérleti szerződését, illetve saját garázs esetében a tulajdoni lapot, akkor 2200 forintos adminisztrációs díj ellenében továbbra is megkapja az engedélyt, mint eddig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!