Megszavazta Erzsébetváros a 17-szeres lakossági parkolási költséget

2024. október 22. – 16:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az erzsébetvárosi képviselő-testület kedden megszavazta, hogy az állandó lakosok egy autó után évi 36 ezer, a második autóra pedig évi 72 ezer forint parkolási hozzájárulást kelljen fizetni 2025. január 1-től – írja az MTI.

Eddig a lakosságnak mindössze évi 2200 forint adminisztrációs díjat kellett fizetnie évente az első jármű után – a második után a jármű környezetvédelmi besorolásától függően 45 000-150 000 forint volt a hozzájárulás mértéke. Ez az adminisztrációs díj most is megmarad, így egy autó után összesen 38 200 forint lesz az éves lakossági parkolási költség – ez az eddigi összeg több mint 17-szerese. A közelgő változásról már a múlt héten írtunk.

Az MTI beszámolója szerint a Fidesz négytagú frakciója nemmel szavazott, a képviselők büntetőadónak nevezték a megnövelt díjat, amire szerintük azért van szükség, mert „az önkormányzat csődközeli állapotban van”.

Ahogy korábban is írtuk, Niedermüller Péter polgármester szerint azzal indokolta a megnövekedett díj bevezetését, hogy a kerület parkolói megteltek. Az EVIN Nonprofit Zrt. adatai szerint idén 9450 db várakozási hozzájárulást adtak ki kerületi lakosoknak, ebből 636 háztartásban 2 járművet tartanak üzemben. A kerületben 7203 darab parkolóhely van, vagyis csak a hozzájárulással parkoló autókból 1,3 gépjármű jut egyre.

A hozzájárulással rendelkezőknek ráadásul csak kis hányada használja napi szinten autóját. Több területen ez akár közel 100 százalékos parkolóhely-kihasználtságot okoz a teljes nap során. A teliparkolt utcákban minden 10 járműből 9 erzsébetvárosi kerületi lakosé, aki lényegében ingyen tárolja az autóját az utcán.

Az első lépést 2023-ban tette meg a kerület: a háztartásonként kiadható engedélyek számát kettőre korlátozták, és a második autó esetében differenciálták a kedvezmény mértékét. Csak ennek köszönhetően 1142-ről 610-re csökkent a második autóra kért kedvezményes parkolási engedélyek száma. Erzsébetváros 2023-ban befejezte a kizárólagos lakossági várakozóhelyek kialakítását is. Ezzel a teljes parkolóhely-állomány 30 százalékát a hozzájárulással rendelkezőknek tartják fenn. 18 órától reggel 7-ig. Ezt egyelőre nem tudják tovább fejleszteni.

Niedermüller Péter szerint az eddigi túltámogatott parkolás miatti gépjárműforgalom minden társadalmi és egészségügyi következményét viselniük kell: a zöldfelületek hiányát, a levegő szennyezettségét. A statisztikák szerint évről évre nő az asztmás betegek száma, amiben a környezetszennyezés is meghatározó szerepet játszik. Közben a parkolóházak kihasználatlanok, mert az ingyenes közterületi parkolás érthetően vonzóbb opció.

Mint írtuk, a fővárosi kerületek közül elsőként Józsefváros emelte meg drasztikusan a lakossági parkolás éves díját: 0 forintról egyből legalább 18 ezer forintra ugrott az összeg, vagy ennél jóval többre. A többi kerület árgus szemekkel figyelte a hatást, hogy mit szólnak az emberek és mi lesz az autókkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!