Vitézy pénteken és szombaton éjjel is járatná a metrókat

2024. október 24. – 08:45

Másolás

Vágólapra másolva

„Járjanak a metrók éjfél után is a hétvégi estéken, péntek-szombat éjjel, és vizsgáljuk felül a teljes budapesti éjszakai buszhálózatot” – posztolta a Facebookon Vitézy Dávid, korábbi főpolgármester-jelölt csütörtök reggel. Azt írta, hogy a korábbi programja alapján kezdeményezi az éjszakai közlekedés reformját a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén.

Vitézy szerint érdemes már most megvizsgálni, hogyan lehet akár 24 órás a metróüzem ezeken az éjszakákon, mert így jövő év elején lehet választani az opciók közül, hogy 2025 tavaszától bevezethető legyen az új menetrend. Vitézy azt írja, a javaslatáról október 30-án dönt a Fővárosi Közgyűlés.

A volt főpolgármester-jelölt azt hozta fel példának, hogy amióta a 6-os villamos 24 órán át jár, jelentős többletforgalmat vonz, szerinte a jól működő, elérhető éjszakai élet munkahelyeket is teremt.

„A közösségi közlekedési hálózat gerincét jelentő négy metróvonalon azonban hagyományosan 23:40 körül van üzemzárás (az utolsó járatok ekkor állnak meg a két legfontosabb belvárosi csomópontban, a Deák Ferenc téren és a Kálvin téren). Ezzel a budapesti metró az egyik legkorábban záró metróüzem lett Európában, holott a belváros nem ürül ki fél tizenkettőkor” – írta Vitézy, de hozzátette, hogy ha éjszaka is járna a metró, az az éjszakai buszhálózatra is hatna, ezért egyben kell megvizsgálni a menetrend módosításának lehetőségeit.

Vitézy leállítaná a Rimaszombati úti kollégium épület eladását

Az éjszakai menetrend változatásán kívül Vitézy egy másik javaslatot is benyújt, még szerdán posztolt arról, hogy kezdeményezi a Kelenföld melletti, Rimaszombati úti kollégium épület eladásának leállítását. Szerinte a budapesti lakhatási válság miatt meg kell őrizni, és lehetőség szerint lakás vagy kollégiumi férőhely céljára kell hasznosítani a főváros tulajdonában álló, erre alkalmas ingatlanokat.

A főváros szerint viszont túl drága lenne átépíteni a Rimaszombati úti ingatlant, és a vételárat jobban fogják tudni használni más lakhatási projektek finanszírozására. A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) 6,5 milliárd forintért hirdeti a több mint 27 ezer négyzetméteres ingatlant, és már ötödik alkalommal próbálja eladni. A kelenföldi ingatlan eladásáról itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!