Radnai László azt mondja, nem ő a Tisza Párt mögötti titokzatos háttérember

2024. október 24. – 12:02

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyon ügyes és nagyon okosan összeállít egy ilyen információhalmazt, csak egy probléma van vele, hogy csúsztatások sorozata van benne” – mondta Radnai László a Válasz Online-nak adott interjújában Toroczkai Lászlónak arról az állításáról, hogy Radnai László lenne a Tisza Párt mögötti titokzatos, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező háttérember.

Radnai László annak a Radnai Márknak az apja, aki júliusban a Tisza Párt alelnöke lett. Radnai László az interjúban azt mondta, vasárnapi ebédek közben természetesen szokott beszélni a fiával politikáról, nagyrészt egyet is szoktak érteni, de egyébként semmilyen hivatalos formában nem ad tanácsot, nem dolgozik a Tisza Pártnak. Szimpatizál ugyanakkor a párttal, kint volt a szerdai megemlékezésen is, amelyen Magyar Péter képviselői X-Faktort és alternatív nemzeti konzultációt hirdetett.

Radnai László a rendszerváltás óta több párt stratégiáján, brandépítésén is dolgozott. Először az SZDSZ-nek segített így, de 2007-ben dolgozott a Fidesznek is. Legutoljára, öt évvel ezelőtt pedig a Jobbiknak, állítása szerint ekkor lépett ki a politikából. Szerinte Toroczkaival még ekkor romlott meg a viszonya, a Jobbik által elszenvedett választási vereség és tisztújítás idején. A Mi Hazánk elnöke szeptemberben nyilatkozta azt az Inforádiónak, hogy szerinte Radnai az a titokzatos háttérember a Tisza mögött, akiről Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője is beszélt az indexes interjúban. Később aztán Toroczkai mondatai végigsöpörtek a kormánypárti médián is.

Radnai elmondta, már csak azért sem helyes a Mi Hazánk elnökének feltételezése, mert azzal a tanácsadói múlttal, amivel ő rendelkezik, nem is dolgozhat a Tiszának. Megbeszélte a fiával, Radnai Márkkal is, hogy a Tisza nem akar olyan emberekkel együtt dolgozni, akik a múltban már vállaltak nyíltan valamilyen politikai szerepet.

Tanácsot ugyan nem ad, de az interjúban elmondta, hogy nagyon is szimpatizál a Tiszával, sőt, azt gondolja, komoly esélye van a pártnak arra, hogy kormányt váltson két év múlva:

„Vannak olyan előkészületi munkák, hogy igenis 2026-ban át tudják venni a kormányzást”

– mondta Radnai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!