A Mi Hazánk-os Toroczkai trükknek nevezte Lázár János Turul-szoborra vonatkozó kezdeményezését

2024. október 23. – 17:18

Másolás

Vágólapra másolva

„Ti vagytok azok, akiket megint nem sikerült félrevezetni” – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. Ő Lázár János Turul-szoborra vonatkozó műemlékvédelmi kezdeményezését egy „trükknek” nevezte, amelynek az volt a célja, hogy ma itt „ne legyenek sokan”. Toroczkai szerint a cél az, hogy „ne tehesse rá egyetlen magyargyűlölő se a mocskos kezét” a nemzeti jelképekre, ezért a Mi Hazánk a nemzeti szimbólumok védelmét akarja elérni.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Toroczkai ezután a magyar népességfogyásról és a rendszerváltásról beszélt, utóbbitól szerinte eljutottunk oda, hogy európai viszonylatban Magyarországon az „egyik leghazugabb, legképmutatóbb politikai rendszer alakult ki”. A Mi Hazánk szerint ez pont olyan, mint Dante pokla, amelynek tagjai „tartanak most olyan megemlékezéseket ‘56-ról, mint a Mi Hazánk itt”.

Toroczkai azt is hiányolta, hogy nem volt itt a kormánypárt akkor, amikor Kovács Gergely, a „magát viccesnek álcázó magyargyűlölő” miatt elkezdődött a politikai vita a Turul-szobron.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!