Brahiból keverhették magukat bajba a terrorelhárítók által elkapott fiatalok, akikre az amerikaiak figyeltek fel

2024. október 23. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyobb a füstje, mint a lángja – az eddig általunk megismert információk alapján így lehetne összefoglalni azt az ügyet, amelyről lapunk nemrég beszámolt. Mint írtuk, nagyjából két hete az amerikai titkosszolgálat arra figyelmeztette a magyar hatóságokat, hogy egy társaság tagjai fegyveres akcióra készülnek Magyarországon. Ahogy már korábban írtuk, a hétvégén egy XVI. kerületi sörözőnél elfogott és előállított fiataloknál nem volt éles fegyver, információnk szerint csak airsoft és legalább egy hatástalanított fegyvert találtak náluk.

Bár az ügyben a bíróság egy embert letartóztatott, és több gyanúsított is van, információnk szerint az ügy szereplői súlytalannak tűnő figurák. Könnyen lehet, hogy pusztán szórakozásból tervezgethettek fegyveres akciót, nem számolva azzal, milyen súlyos következményekkel járhat mindez.

A hétvégén előállított fiatalok közül mindössze egy nagykorú. Őt már szombaton őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. Alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítják, amiért akár börtönbe is kerülhet, ezért a bűncselekményért ugyanis öt és tíz év közötti szabadságvesztést lehet kapni. A fiatal férfit ugyanakkor a letartóztatásról szóló döntés után nem a börtönbe, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldte a bíró, ott tartják fogva a letartóztatása alatt.

Információnk szerint az amerikaiak először két hete figyelmeztettek a veszélyre. Az amerikaiak egy internetes kommunikációs platformon folytatott beszélgetésekből, valamint egyéb jelekből juthattak arra a következtetésre, hogy valós fenyegetésről van szó. Az érintetteket a magyar hatóságok az amerikaiak által küldött adatok, például az IP-cím alapján tudták azonosítani. Ekkor azonban a hatóságok még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az ügynek, így az amerikaiak figyelmeztetésének sem.

Úgy tudjuk, a magyar hatóságok akkor vették szorosabb ellenőrzés alá az érintetteket, amikor az amerikaiak felől érkező jelzések sűrűsödtek, és már az FBI is „bejelzett”. Az elfogás napján szintén kaptak a magyarok egy jelzést külföldről, hogy aznap fegyverrel indultak el a városban, és az egyikük lőfegyverrel akciót tervez. Ekkor a rendőrök az azonnali elfogás mellett döntöttek, így kapcsolták le a társaságot a Legenda nevű söröző előtt.

Ám ahogy azt korábban már írtuk, az elfogáskor vált egyértelművé, hogy a fiatalok egyikénél sincs éles fegyver.

Az majd csak a nyílt eljárás során derülhet ki, hogy mi motiválhatta a fiatalokból álló társaságot, de nincs kizárva, hogy „brahiból” keverték magukat komoly bajba.

Bár az első értesüléseink arról szóltak, hogy az amerikaiak figyelmeztetése szerint a potenciális fenyegetés az október 23-i nemzeti ünnepre vonatkozott, ezt hivatalosan senki nem erősítette meg, és egyelőre a nyílt eljárásban sem merült fel ilyen adat. A kormányzat közléseiből is csak az olvasható ki, hogy az amerikaiak jelzése arról szólt: a tervezett akciót az érintett személyek a „közeljövőben” tervezték megvalósítani.

Az, hogy külföldi jelzések alapján lépnek akcióba a magyar hatóságok, egyáltalán nem ritka. Az amerikaiak eleve komolyan veszik a terrorcselekményekkel összefüggésbe hozható ügyeket, ezért az efféle információkat rendszeresen megosztják a partnereikkel. Olyannyira, hogy még a velük nem szövetséges oroszokat is figyelmeztették, amikor készülő terrorcselekményről szereztek tudomást.

De emlékezetes eset volt, amikor a CIA egyik hírszerzője beépült egy dark webes felület felhasználói közé, így egy egész iszlamista sejtet sikerült felszámolni. Amikor az amerikai kommandósok rajtaütöttek a radikálisokon, egyikük laptopján a nyomozók rábukkantak arra a titkos csetszobára, ahol egy kecskeméti fiatal, V. Kende kapcsolatot tartott az iszlamistákkal. A CIA ezután kapcsolatba lépett a magyar társszervekkel, akik elfogták a kecskeméti fiatalt. Bár első fokon börtönbüntetésre ítélték, V. Kende végül megúszta egy felfüggesztett szabadságvesztéssel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!