A DK és a KDNP politikusa Szeged-Szentmihályon közösen emlékezett meg 1956-ról
2024. október 23. – 09:14
Szegeden némi változást hozott az ünnep. A jobboldali és a várost vezető baloldali-liberális politikusok éveken át külön-külön ünnepelték meg az évfordulót. Kedden azonban az egyik városrész, Szeged-Szentmihály megemlékezésén közösen vett részt két különféle politikai oldalhoz tartozó önkormányzati képviselő, Jávorszky Iván, aki a Demokratikus Koalíció, és Rúzsa Roland, aki a KDNP tagja. Mindketten beszédet mondtak, közösen vettek részt a koszorúzáson és az azt követő fáklyás felvonuláson. Az is szokatlan, hogy a Szeged.ma című jobboldali, és a Szeged.hu című önkormányzati internetes lap is részletesen beszámolt erről, egyaránt sok képpel és mindkét képviselő beszédéből idézve, egymás politikusainak bírálata nélkül írtak az ünnepségről, sőt, hasonlóan mértéktartó beszámolót közölt az ünnepségről a kormánypárti médiabirodalom, a Mediaworks Délmagyarország című lapja is. Szegeden az már évek óta hagyomány, hogy az önkormányzati megemlékezéseket október 22-én kezdik, a nagyobb szegedi városrészekben most is tartottak iskolások műsorával egybekötött ünnepségeket.