A 14 éve hatalmon lévők régóta dolgoznak 1956 emlékének meghamisításán – mondta Szabó Sándor MSZP-s képviselő Szegeden

2024. október 23. – 14:01

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A város önkormányzatának október 23-i megemlékezése a szokásos módon kora délelőtt az 56-os szobrok, emlékművek és emléktáblák megkoszorúzásával kezdődött. A baloldali és liberális városi politikusok most is közösen vettek részt az önkormányzat által rendezett központi díszünnepségen, ennek első része a városháza előtti zászlófelvonás volt. Ezután a résztvevők a Széchenyi térről átsétáltak a pár percre lévő Rákóczi térre. A Nagy Imre 1956-os mártír miniszterelnök szobra mellett tartott ünnepségen a Szeged Városi Kórusegyesület egyesített kórusa és a Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószenekar is fellépett.

Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője, Szabó Sándor ünnepi beszédében felidézte 1956 főbb eseményeit, a városban történteket. A szegediek közül sokan büszkék arra, hogy a városból indult el az '56-os forradalom, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, a MEFESZ fogalmazta meg elsőként a követeléseket.

Szabó úgy véli, hogy a 14 éve hatalmon lévők '56 örököseinek mondják magukat, de kiüresítették a parlamenti demokráciát, ellehetetlenítették az önkormányzatokat, támadják a szabad sajtót és a civil szervezeteket, és Szabó szerint az EU legkorruptabb országává züllesztették Magyarországot. Arra is emlékeztetett, hogy a kormány tavaly hallgatott, amikor az oroszok fasiszta csőcseléknek nevezték az 1956-os forradalom résztvevőit.

Szabó Sándor, Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Szabó Sándor, Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Szabó Sándor beszéde után a Szegedi Nemzeti Színház művészei adtak elő ünnepi műsort. Végül a pártok és társadalmi szervezetek képviselői megkoszorúzták Nagy Imre szobrát. Mint az a szegedi nemzeti ünnepeken „hagyomány”, az önkormányzati megemlékezésen most sem jelentek meg a Fidesz szegedi politikusai, ők napok óta hívták a követőiket a Facebookon, hogy október 23-án a fővárosi ünnepségre menjenek: „legyünk minél többen” – idézték Orbán Viktor felhívását. A szegedi jobboldalnál évek óta az a szokás, hogy rendeznek korábban egy saját helyi ünnepséget, ami most október 16-án volt a felkelést elindító MEFESZ, az egyetemi forradalmárok emlékére, október 23-ra pedig többen is elutaznak a kormányzat, illetve a Fidesz megemlékezésére, erről Mihálffy Béla Szeged Fidesz–KDNP-s parlamenti képviselője most is kitett egy képet a Facebook-oldalára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!