Az ellenzék és a Fidesz patthelyzetét a kétfarkúak képviselője mediálással oldaná meg a pécsi közgyűlésben

2024. október 22. – 17:05

Az ellenzék és a Fidesz patthelyzetét a kétfarkúak képviselője mediálással oldaná meg a pécsi közgyűlésben
Részben személyes sérelmek miatt húzódott el a pécsi közgyűlés – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Az új képviselőtestületek megalakulásakor több kötelező kört kell futni. Ilyen az alpolgármesterek megválasztása és az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) a felülvizsgálata. Pécsen ezekről két ülés után sem sikerült döntést hozni, ugyanis a felemás választási eredmény majdnem egyformára hozta ki az ellenzéki és kormánypárti képviselők arányát. Azaz önmagában egyik nagy tömbnek sincs többsége, és sok múlik a Kétfarkú Kutya Párt, a Mi Hazánk, a Mindenki Pécsért Egyesület és a Tiszta Kezek Egyesület egy-egy képviselőjének szavazatán.

Péterffy Attila a város ellenzéki polgármestere – a múlt heti kudarcos alpolgármesterválasztás után – most megpróbálta elfogadtatni a felülvizsgált, módosított szmsz-t. Az előterjesztésben újfajta bizottsági rendszert vázolt fel, amiben civil szereplőkre is számítanának a szakmai munkában, de több apró, technikai jellegű, jogharmonizáció miatt szükséges módosítást is el kellett volna fogadni. „A cél, hogy átláthatóbb, a civileket bevonó és a korábbi tapasztalatokra építő működés alakuljon ki” – mondta a polgármester.

A Fidesz frakcióvezetője Csizmadia Péter szerint konszenzuskeresésnek nyoma sem volt, ugyanis csak múlt pénteken kapták meg a tervezetet és a korábbi egyeztetések inkább diktátumok voltak. Berényi Zoltán, a Fidesszel tandemben induló Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője hosszasan beszélt a sérelmeiről, majd kijelentette, hogy őt legfeljebb baltával lehet megsérteni. A személyeskedéssel tarkított vita egy pontján – csak az első napirendi pont tárgyalása nagyjából egy órán át tartott – Hankó Viktória, a Kétfarkú Kutya Párt képviselője kijelentette, hogy ő dolgozni jött ide és szívesen közvetít a két oldal között csak haladjon a munka.

Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz-KDNP frakció vezetője – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz-KDNP frakció vezetője – Fotó: Gűth Ervin / Telex

Péterffy Attila szerint egyébként azért nem volt miről tárgyalni, mert a Fidesz egész egyszerűen nem adott be javaslatokat, csupán ötleteik voltak. A polgármester úgy látja, hogy a Fidesz azért sem nyújtott be szmsz-szel kapcsolatos javaslatokat, mert attól tartanak, hogy nem mennének át. Ezzel szemben a Mindenki Pécsért képviselője javaslatcsomaggal készült, ezeket nagy többséggel támogatta is a testület. Azonban az új szmsz-t nem sikerült elfogadni, mert a kormánypárti képviselők tartózkodtak, a Mi Hazánk pedig nemmel szavazott.

A Mi Hazánk képviselője szerint néhány technikai javaslatukat beépítették az szmsz-ről szóló előterjesztésbe, azonban Varga Tamás szerint ez még nem elég. „Viszont azzal sem tudunk egyetérteni, amit a Fidesz szeretne, mert akkor ők uralnák le a várost a bizottságokon keresztül” – mondta a Telexnek a képviselő.

A közgyűlés után Péterffy Attila azt mondta lapunknak, hogy ha ez így folytatódik, akkor nagyon le fognak lassulni a város ügyei. Ugyanakkor az aktuális történésekből szerinte még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ő maga még bízik benne, hogy sikerül megegyezni a működés kereteiről.

Pécs jegyzője, Lovász István szerint az szmsz-t vagy az alakuló ülésen vagy az azt követő első rendes ülésen kellene elfogadni. Ha ez nem sikerül, akkor bizottságok hiányában sok döntéshez kell összehívni a közgyűlést. De mivel több mindenről átruházott hatáskörben a polgármester vagy jegyző is dönthet, így fennakadás nem lesz. Azonban nem lehet sokáig húzni a helyzetet, mert a felülvizsgált szmsz elfogadása a törvényes működés feltétele. Ha a politikusok nem tudnak megegyezni, akkor végül erről – ahogy a helyettes alpolgármesterről – a kormányhivatal hoz majd döntést.

A fideszes frakcióvezető Csizmadia Péter bizonyos jogköröket, felhatalmazásokat elvenne a polgármestertől. Az nonszensz, hogy két közgyűlés között akár milliárdos összegekről is egy személyben dönthet a város vezetője, indokolta kérdésünkre. A döntés jogát inkább bizottsági hatáskörbe tennék át, így szerinte még hatékonyabb is lenne a struktúra. Ráadásul kevesebb bizottságban gondolkodnak, lényegében a székesfehérvári modellt vennék át.

A kissé kaotikus működést jól mutatja az utolsó előtti napirendi pont sorsa. Egy részben önkormányzati tulajdonú lakás eladásáról szóló előterjesztésre olyan módosítók érkeztek, hogy végül vételi ajánlatot fog tenni város az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlanra. A Telex kérdésére a polgármester elmondta, hogy szerinte rossz döntés született, mert az eladásból származó összeget inkább a meglévő bérlakásállomány felújítására kellett volna költeni.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!