David Pressman a Pécs Pride előtt az LMBTQ-ellenes törvényt kritizálta és a helyi közösségek erejét dicsérte

2024. október 19. – 15:31

Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

David Pressman a negyedik alkalommal megszervezett Pécs Pride előtt tartott rövid sajtótájékoztatót, amin a helyi közösségek erejét dicsérte és a magyarok tenni akarását a hazájukért.

A Telex megkérdezte azt is, hogy a nagykövetnek mi a véleménye a Fidesz pécsi választókerületi elnökének szavairól, mely szerint az LMBTQ-közösség tagjait nem éri hátrányos megkülönböztetés a városban, illetve ezzel kapcsolatban milyen benyomásokat közvetíttek ez érintettek? David Pressman szerint elsősorban a helyi LMBTQ embereket kellene erről kérdezni, de az USA álláspontja egyértelmű. „Törvényeket hoztak emberek ellen, és ezeket most el is kezdik alkalmazni. Elég a könyvek lefóliázására gondolni. Ez az esemény pedig nem provokáció, hanem egy kiállás az emberek életét érintő ügyben ” – mondta a nagykövet, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az emberi jogok iránt.

Negyedik alkalommal szervezi meg a Diverz Ifjúsági Hálózat a Pécs Pride-ot, ami egy emberjogi fesztivál zárórendezvénye is egyben. Az eseményen, több Magyarországon szolgálatot teljesítő diplomatához hasonlóan, David Pressman, amerikai nagykövet is részt vesz. A tavalyi felvonuláson „diplomaták az egyenjogúságért” feliratú molinót vittek közösen.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!