Rainer M. János szerint a kádárista elit örült volna Orbán Balázs '56-os mondatainak

2024. október 18. – 17:04

Másolás

Vágólapra másolva

Szánalmas, ügyetlen, cinikus, nemtörődöm erőlködések, amik mögött semmiféle meggondolás, politikai ideológia nincs – így jellemezte Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet vezetője a fideszes politikusok és megmondóemberek utóbbi hetekben tett, 1956-tal kapcsolatos nyilatkozatait. A történész a 444-nek adott interjújában azt mondta, elszomorítja, ahogy a kormánypárt kendőzetlenül, mindenféle politikai célzattal csűri-csavarja és használja az 1956-os forradalom emlékezetét.

A történész szerint csupán „arra szolgál, hogy egy éppen aktuális üzenet argumentációja, ennek az alárendelt része legyen. Ha azután az üzenet nem ér célba, mérges reakciók jönnek, ha 0,5 százalékkal visszaesik a Fidesz népszerűsége, akkor kiigazítják.” Elmondása szerint a jelenlegi politikai vezetésnek a történelmi tények a legkevésbé sem érdekesek.

Rainer M. János szerint a Fidesz már a kilencvenes évek közepétől próbálja kisajátítani az 56-os forradalmat. A történész kiemeli, amikor a Fidesz az alternatív-liberálisról átállt a nemzeti konzervatív vonalra, egy programszövegben felmerült, hogy ötvenhat polgári forradalom volt. Nagy Imrét és a reformkommunistákat pedig megpróbálták kiítrni a forradalmból, mondván, hogy nem ők voltak a szabadság hívei, csupán „jó börtönőrök, akik szerették volna leváltani a rossz börtönőröket, Rákosiékat”. A történész szerint azonban „a forradalom sok minden volt, csak nem polgári.”

A párt azóta képviselt emlékezetpolitikája szerint a nemzeti oldal az 56-os forradalom örököse, az általa elmondottak jelentik az egyetlen igazságot a forradalommal kapcsolatban a baloldalt pedig a forradalom leverőinek örököseként pozicionálták. „Ez történetietlen ugyan, de még akkor sem mentek le ennyire kutyába, a napi vulgáris beszéd színvonalára, mint most” – mondta a történész az interjúban.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatójának szeptember végi, nagy port kavart kijelentésére – miszerint Magyarország az 56-os forradalom tapasztalatából okulva Ukrajna helyében nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben – Rainer M. János úgy reagált,

A kádárista elit, a hatalmi centrum nagyon örült ennek a lemondó, önfelmentő, önsajnáló, erkölcsi szempontból mélységesen igazságtalan ítéletnek. Ma ez olyan, mintha Orbán Balázs nagypapájának generációja szólalt volna meg a kádárizmus mélyéről.

A történész azt mondta, a forradalom után egyszer már megszületett a narratíva, amely szerint „értelmetlen »hőbörgők« csinálták a forradalmat, »szél ellen nem lehet«, nem kellett volna, az egész semmire nem volt jó.”

Orbán Viktor 2022-es kijelentését, miszerint a forradalom célja a tűzszünet és a béketárgyalás kikényszerítése volt, Rainer M. János a „legnagyobb szamárságok egyikének” nevezte. „Semmiféle béketárgyalásról nem volt szó, a céljuk az volt, hogy menjenek ki az oroszok. Teljes képtelenség az egész.”

Bencsik András Orbán Balázs megszólalását követő, nyugathibázató álláspontjára a történész azt mondta, nem igaz, hogy a Nyugat csapdába csalta vagy elárulta volna Magyarországot, mert nem segített.

„Nagyon mások voltak a körülmények, mint a mostani orosz–ukrán háborúban. A világot a hidegháborús szembenállás, szorongás uralta, a Nyugatnak nem volt semmiféle programja arra, hogyan szabadítsa fel a szovjet uralom alatt álló országokat. Úgy vélték, a segítség egyenlő lett volna az atomháborúval.” – mondta Rainer M. János, aki szerint 56-ban senki nem beszélt nyílt katonai segítségről, fegyverekről vagy önkéntesekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!