Sulyok Tamás eddig senkinek nem adott elnöki kegyelmet

2024. október 15. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalba lépése óta minden kegyelmi kérvényt elutasított Sulyok Tamás köztársasági elnök – írja az Index a Sándor-palota válasza alapján.

A kegyelmi ügyek statisztikáit eddig az Igazságügyi Minisztérium kezelte, de mivel már a tárca vezetőjének nem kell ellenjegyeznie a döntéseket, ez a feladat átkerült a Sándor-palotához.

Sulyok Tamás hivatalba lépése, azaz március 5-e óta 377 kérvényt kapott, 370-et az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján, hetet pedig a legfőbb ügyész előterjesztésében. Ebből kilenc esetben próbálkoztak kegyelmet kérni olyan ügyben, amelyben kiskorúak ellen követtek el bűncselekményeket. Sulyok Tamás kivétel nélkül mind a 377 kérvényt elutasította. Ez talán nem meglepő annak fényében, hogy korábban határozatban közölte, nem nagyon fog kegyelmi kérvényt aláírni. A kiadott határozat szerint a kegyelmezés nem irányulhat a bíróság döntésének felülbírálatára, nem jelent fellebbezési fórumot és nem érinti a bűnösség kérdését. Így a köztársasági elnök csak „különös méltánylást érdemlő okok esetén élhet vele”.

A köztársasági elnök 2024. július 31. óta nem döntött kegyelmi ügyben. Januárban fogják közzétenni a december 31-ig tartó időszak statisztikáit.

Sulyok Tamás azután lett köztársasági elnök, hogy elődje, Novák Katalin lemondott. Novák Katalin volt köztársasági elnök tavaly áprilisban a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki segítette a pedofil igazgatót a rá terhelő vallomást tévő gyerekek kényszerítésében. Az ügybe belebukott Novák, a kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit, valamint lemondott a református egyház zsinati elnökségéről a K. Endre kegyelmét javasló Balog Zoltán.

A nyilvánosság 2016-ban, az RTL Házon kívül című műsorából értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának súlyosan pedofil, egy évtizeden át folytatott bűncselekmény-sorozatáról, amit öt évig még azután is folytatni tudott, hogy az első bejelentések 2011-ben a hatóság tudomására jutottak. A per csak 2019-ben zárult le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!