A privatizációra szánt kastélyokról kértünk adatokat, de a Mandinernek küldték el inkább, aztán átdobták a cikk linkjét

2024. október 9. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János először kijárta több tucat magyarországi kastély felújítását, aztán rájött, hogy az állam nem jó gazdája ezeknek, ezért most „örökbe adja” a milliárdokból rendbetett műemlékeket. A kastélyok privatizációjáról szeptemberben írtunk részletesen, de szerettünk volna többet tudni az első körben pályázható nyolc műemlékről, ezért közadatigényléssel fordultunk a fenntartó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-hez (NŐF).

Jelenleg nyolc kastélyra lehet pályázni:

  • a bajnai Sándor–Metternich-kastélyra,
  • a füzérradványi Károlyi-kastélyra,
  • a nádasdladányi Nádasdy-kastélyra,
  • a sümegi püspöki palotára,
  • a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra,
  • a tatai Esterházy-kastélyra,
  • a dégi Festetics-kastélyra, valamint
  • a majki kamalduli remeteségre és a hozzá kapcsolódó Esterházy-kastélyra.

Mind felújított, látogatható intézmény, kávézóval, múzeumbolttal, első ránézésre nem tűnik logikusnak, miért válna meg az állam ezektől a jó állapotú helyszínektől, ezért a fenntartási költségekről és a bevételekről kérdeztük a fenntartó állami céget.

A NÖF a 15 napos határidőt további 15 nappal meghosszabbította, végül a közérdekű adatigénylésre adott hivatalos válasz szerda délelőtt 10 óra 10 perckor érkezett meg.

A válasz pedig egy, a Mandineren 9 óra 59 perckor megjelent cikk linkje volt.

Az állami tulajdonban lévő NÖF tehát a közadatigénylésünk után az adatokat inkább elküldte egy kormánypárti oldalnak. A Mandinernek lediktált írás nem győzi hangsúlyozni, hogy „a kastélyok fenntartása nem csak játék és mese”, sőt a szerző hosszasan értetlenkedik, miért kell ezen egyáltalán „csámcsogni”.

A jelenleg megpályázható kastélyokra 22 milliárdnyi közpénzt költöttünk, ezért talán nem teljesen indokolatlan a kíváncsiság, sőt mivel szintén milliárdos tételben ment el a felújításokra EU-s támogatás is, ezért már az Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálná a kastélytörvény ügyét.

Lázár János többször is elmondta, hogy a pályázóknak szigorú feltételeket kell teljesíteniük, hogy átvehessék a kastélyokat, a felújítások egyik helyszínnél sem teljeskörűek, ezért az „örökbefogadóknak” még milliárdokat kell költeniük az épületekre. Lázár keretezésében tehát nem is a profit reményében fognak jelentkezni magánbefektetők, hanem inkább az örökségvédelem iránt érzett elköteleződésből.

A Telex közadatigénylésére a Mandinernek elküldött táblázat a bevételekről – forrás: Mandiner
A Telex közadatigénylésére a Mandinernek elküldött táblázat a bevételekről – forrás: Mandiner

A most megismert bevételekből az látszik, hogy a saját rezsiköltségét a legtöbb kastély bőven kitermeli. Szépen hoznak a jegyeladások és a filmes helyszínként történő bérbeadás, de kevésbé pörögnek a rendezvények.

A Telex közadatigénylésére a Mandinernek elküldött táblázat a kiadásokról – forrás: Mandiner
A Telex közadatigénylésére a Mandinernek elküldött táblázat a kiadásokról – forrás: Mandiner

A NÖF által kiadott táblázatban azonban szerepel még egy „költségek” sor minden kastélynál. Hogy ebben milyen tételek szerepelnek, azt azonban nem részletezték, ezért az sem egyértelmű, hogy esetleg átfednek-e ezek a költések a már korábban megismert, felújításokra költött összegekkel.

Emiatt további részleteket kérünk a fenntartótól, így még az is előfordulhat, hogy 30 nap múlva újra lesz értelme Mandinert olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!