Vitézy: Bár főpolgármester úr megnyerte a választást, de összességében többen szavaztak a változásra

2024. október 4. – 10:44

Másolás

Vágólapra másolva

Vitézy Dávid a felszólalásában előbb megköszönte a szavazatot azoknak, akik rá szavaztak a főpolgármester-választáson. A szoros eredmény felelősségének szerinte meg kell felelniük.

Vitézy szerint ahhoz, hogy a következő öt évben sikeresen tudjanak együttműködni, meg kell érteniük néhány dolgot. „Bár főpolgármester úr megnyerte a választást, de összességében többen szavaztak a változásra, a dolgok nem mehetnek tovább úgy, mint eddig”, mondta Vitézy. Azt is mondta, hogy főleg a főváros külső kerületeiből üzenték meg, hogy változás kell Budapesten.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Vitézy szerint új szakasz kezdődik a budapesti politikában, és mindannyiuk vállán hatalmas felelősség van, „a magyar politika összes beidegződését magunk mögött kell hagyni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!