Szentkirályi javasolt pár dolgot Karácsonynak

2024. október 4. – 11:01

Másolás

Vágólapra másolva

„Beleszólásunk vajmi kevés, a főpolgármester az elmúlt években a képviselőknek kevés mozgásteret adott”, mondta Szentkirályi Alexandra az szmsz-módosításának vitájában. A Fidesz frakcióvezetője azt javasolta, „dolgozzanak többet a képviselők”, de ez rendben is van.

Ezután felsorolt néhány Fidesz-javaslatot.

  • Azt szeretnék, ha 5-4 bizottság helyett legyen csak kettő, „spóroljunk egy kicsit”, ő úgy számolt, hogy ezzel 214 milliót lehet megspórolni.
  • Azt is javasolta Karácsonynak, hogy legyen újra Budapestinfó, ahogy Tarlós István idejében, lehessen rendszeresen kérdezni a főpolgármestert.
  • Legyen antikorrupciós szoba, lehessen nyilvánosan keresni a fővárosi dokumentumok, iratok között.
  • Legyenek szerdánként a fővárosi közgyűlés ülései.

Karácsony erre úgy reagált, a Fidesz javaslatai közül sokat elfogadott, de vannak köztük olyanok, amiket nem tart a demokratikus működés részének.

Azt elfogadta, hogy csökkentsék a bizottságok számát, de „azt nem tartja életszerűnek”, hogy beleírják az szmsz-be, hogy a főpolgármester mikor tartson sajtótájékoztatót. Az antikorrupciós szoba felállítása szerinte technikai kérdés, ezeket meg lehet oldani, ők a teljes átláthatóságra törekszenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!