Jámbor András átvette Szentkirályi ötletét: a parlamentben is legyen antikorrupciós szoba!

2024. október 4. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Szentkirályi Alexandra a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén azt javasolta Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy legyen antikorrupciós szoba, Jámbor András, Józsefváros országgyűlési képviselője ugyanezt kezdeményezte a parlamentben. A Fidesz-KDNP-frakciót vezető Szentkirályi azért kezdeményezte ezt a fővárosban, hogy nyilvánosan lehessen keresni a fővárosi dokumentumok, iratok között.

„Szentkirályi Alexandra antikorrupciós szobákat javasolt a fővárosban. Akkor én most beadom ugyanezt a parlamentbe”

– írta Jámbor a pénteki Facebook-bejegyzésében. Az országgyűlési képviselő szerint „legyen minden minisztériumban és állami cégben antikorrupciós szoba, ahol bárki betekinthet a cégek bármilyen szerződésébe.” Jámbor azt írta, hogy a Fidesz a parlamentben is megszavazza majd az előterjesztést, ha már a fővárosban támogatja.

Péntek délelőtt olyan feszült körülmények között indult el a Fővárosi Közgyűlés, mint még soha. A szoros főpolgármester-választás után Karácsony Gergelynek nincs meg a közgyűlési többsége. A Fidesz konstruktív ellenzéki szerepre készül, Vitézy Dávid Podmaniczkyról nevezte el a frakcióját, a Tisza Párt vitákat szeretne. Már rögtön az első napirendi pontban patthelyzet alakult ki. A Fidesz, Vitézy Dávid és a Tisza Párt közösen támadta a főpolgármester javaslatát a főpolgármesteri és közgyűlési jogkörökről. Nem tudtak megegyezni, Vitézy javaslatára elnapolták a javaslatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!