16 pontos kiáltvánnyal vonult Magyar Péter a közmédia székházához, aminek a falára videót is vetített

2024. október 4. – 22:23

Másolás

Vágólapra másolva

Azért érkezett pénteken este a közmédia épületéhez Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, hogy kitűzze rá a Tisza Párt 16 pontos követelését, amit másnap, az odaszervezett tüntetés végén élő adásban is szeretne beolvasni – mondta Magyar a Facebookon közvetített élő adásban, amiben a közmédia vezérigazgatójának is üzent.

Emellett egy pár másodperces videót is kivetített stábjával a közmédia Kunigunda úti székházánál. A felvételeket a közmédia adásaiból vágták ki, majd illesztették egymás után, mind róla szólt. „Propaganda, félrevezetés, befolyásolás, manipuláció, lejáratás” – egyebek mellett ezek a feliratok törték meg a videót, ami a feliratok után pár másodperccel véget is ért.

Ezek után mindenféle eseménytől mentesen felragasztotta a bejárati ajtóra a 16 pontból álló követelést, amin ilyenek szerepelnek, hogy:

  • követeljük az évi 140 milliárd forint közpénzből kitartott propagandagyár megszüntetését és a valódi közszolgálati média visszaállítását;
  • követeljük a közmédia hírhamisító vezérigazgatójának és az azonnali propagandistának az azonnali leváltását;
  • követeljük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetőinek menesztését, és az új vezetők szakmai alapon történő kiválasztását;
  • követeljük a sajtóhelyreigazításra vonatkozó jogszabályok módosítását;
  • szüntessék be a valódi hírek helyett csak propagandát közvetítő orosz és kínai hírműsorokat és a sportműsorok között sugározott Hírek 1 percben c. műsort;
  • követeljük a Karmelita-palotától független hírszerkesztést.

A Facebookon közzétett videójában Magyar megismételte, hogy békés demonstrációra készülnek pénteken. A Tisza Párt elnöke csütörtökön azt kérte a majdani résztvevőktől, hogy pártzászlókat ne hozzanak, csak nemzeti színű és lyukas lobogókat. Pénteki bejelentkezését azzal zárta, hogy szombaton tali Mordornál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!