Turek volt felesége azt állítja: megbolondult az a férfi, aki egykori férjét látja a Döcher-gyilkosság mögött

2024. október 3. – 18:12

Turek volt felesége azt állítja: megbolondult az a férfi, aki egykori férjét látja a Döcher-gyilkosság mögött
A meggyilkolt Döcher György húga tanúskodik a bíróságon – Fotó: Nádor András / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Lassan már a Kennedy-gyilkossággal is a volt férjemet gyanúsítják meg”

– mondta annak a Turek becenevű férfinak a volt felesége csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, akit azzal vádolnak, hogy 1999-ben megölette Döcher Györgyöt és egy bolgár férfit egy XV. kerületi kocsmában. Csütörtökön is tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Döcher-gyilkosság pere. Meghallgatták többek között a polgári nevén U. A. monogramú Turek volt feleségét, akivel a gyilkosság idején még házasok voltak, de beidézték a meghalt Döcher húgát is.

Az előző, keddi tárgyaláson szintén tanúmeghallgatások voltak. Az egyik tanú akkor azt mondta: 25 éve Döcher felesége arról beszélt neki, hogy a férjét a jóbarátja, Turek ölette meg. Az ugyanakkor se kedden, se csütörtökön nem merült fel a tanúkban, hogy Turek és Döcher között lett volna bármilyen konfliktus. Pont ellenkezőleg, a hozzájuk valaha közel álló tanúk is arról számoltak be, hogy a két férfi nagyon jó kapcsolatban volt a gyilkosság előtt. Az sem lett világosabb csütörtökön, hogy a Döcherrel együtt meggyilkolt, Bolgár Misiként is ismert ember valóban testőrként dolgozott-e a férfi mellett. Kedden és csütörtökön egyaránt arról beszéltek a tanúk, hogy a meggyilkolt férfinak nem volt szüksége testőrökre.

Kettős gyilkosság a Palotás kisvendéglőben

Tureket, az ügy elsőrendű vádlottját azzal vádolják, hogy 1999. február 2-án megölette az akkori budapesti alvilágban ismert Döcher Györgyöt, illetve bolgár testőrét. Turek a vád szerint Sátor Lajos szlovákiai magyar maffiafőnököt bérelte fel arra, hogy szerezzen neki egy bérgyilkost, aki megöli a Csontkezűként is ismert Döchert. A gyilkosság, amelynek elkövetésével a szlovákiai magyar B. K.-t vádolják, Budapest XV. kerületében, a Palotás kisvendéglőben történt. Itt lőtték le Döchert és bolgár testőrét is, akire az ügy több tanúja is csak Bolgár Misiként hivatkozott.

A vád szerint Turek vállalta, hogy Döcher megöletéséért cserébe ő is segít Sátor Lajosnak abban, hogy az lemészárolja szlovákiai riválisait. Másfél hónappal Döcher és testőre halála után, 1999. március 25-én brutális maffialeszámolás volt Dunaszerdahelyen: megöltek tíz bűnözőt, akik Sátor riválisai voltak. Tureket azzal vádolják, hogy ő is részt vett ebben a tömeggyilkosságban.

22 évvel Döcher megölése után, 2021-ben indította újra a rendőrség a nyomozást az ügyben. Ekkor kaptak ugyanis információt arról, hogy a Pápay-klán elleni dunaszerdahelyi mészárlás Turek személyén keresztül összefügg a Döcher-gyilkossággal. Turek ellen vallott egykori barátja, egy Csos becenéven is ismert férfi, aki vallomása miatt nagyon fontos személy az ügy szempontjából. Tureket 2021-ben, egy pasaréti bisztróban fogták el.

A tanú szerint Csos megbolondult

Turek volt feleségét is beidézték tanúként a csütörtöki tárgyalásra a Fővárosi Törvényszékre. Berczeli Sándor bíró tudatta a nővel, hogy igazából nem köteles tanúskodni, mert 1999-ben, Döcher meggyilkolásakor még házasok voltak Turekkel, emiatt pedig megtagadhatja, hogy vallomást tegyen. Ő azonban azt mondta, nem szeretne élni ezzel a lehetőséggel, szívesen tesz vallomást. Turek volt felesége ráerősített arra, amit már az ügy más tanúi is hangsúlyoztak, hogy egykori férje és Döcher György viszonya nagyon közeli, konfliktusoktól mentes volt.

„Én mindig azt gondoltam, hogy az ő kapcsolatuk szinte testvéri volt”

– mondta a tanú, aki szerint a két férfi az egész életüket, ügyeiket Döcher haláláig együtt intézték. „Borzalmasan jó kapcsolatban voltak” – hangsúlyozta Turek volt felesége. A bíró rákérdezett, nem lehet-e, hogy az anyagiakon különböztek össze annyira, hogy az végül Döcher meggyilkolásához vezetett. Erre viszont a tanú nem tudott érdemi választ adni, ő ugyanis „anyagi elszámolásokról nem tudott, nem rá tartozott”.

Rövidesen a Csos becenéven emlegetett férfira terelődött a szó, aki még pár éve Turek ellen vallott az ügyben, azt állítva, hogy ő intézte el Döcher meggyilkolását. Csosról finoman szólva se beszélt pozitívan a tanú. Szerinte a férfi konkrétan megbolondult, ezért jutott eszébe az, hogy ilyenekkel vádolja meg a volt férjét. Csos és Turek viszonyáról részletesen beszámolt a nő, szerinte Csos egykor egyenesen bálványozta Tureket, azt viszont nem tudta, miért is romolhatott meg a viszony kettejük között:

„Az, hogy az ő kapcsolatukban mi volt, miért romlott meg ez az úgymond szerelem, arról nem tudok”.

A tanú úgy beszélt Csosról, mint akinek mindig is komoly pszichés problémái voltak. Szerinte ez vezethetett oda, hogy imádata egykori tárgya (Turek), utálata tárgyává vált.

„Számomra egyértelmű volt, hogy ez az ember megbolondult”

– mondta Turek volt felesége. Csos volt egyébként az, aki felhívta Turek feleségét aznap, amikor 1999-ben Döcher Györgyöt megölték a „kicsi presszóban”.

Az a szlovákiai alvilági figura, Sátor Lajos is szóba került, akit a vád szerint Turek megbízott Döcher megölésével. Turek volt felesége határozottan mondta, hogy ismerte őt, többször találkozott vele. Sőt, még a másodrendű, a konkrét gyilkosságok elkövetésével vádolt B. K.-t is felismerte, azt mondta, hogy azért, mert ő a jóképűbb alakok közé tartozott a „szlovák brigádban”.

Még a testvére se tudta, hogy miből él Döcher

Döcher György húgát is meghallgatta csütörtökön a bíróság. Ő azt mondta, halála előtt viszonylag közel állt a bátyjához, de arról jóformán semmit se tudott, hogy milyen üzleteket bonyolítanak Turekkel. A tanú szerint a később meggyilkolt testvére a családtagok közül

„soha, senkinek nem beszélt semmit arról, hogy mivel foglalkozott”.

Döcher György testvére azt mondta, körülbelül 15 éves volt akkor, amikor megismerte Tureket, akit bátyja a barátjaként mutatott be. Ugyan tudta, hogy jó kapcsolatban volt a két férfi, nem tudta, mivel foglalkoznak. Azt mindenesetre elmondta a bíróságon, hogy neki Turek volt az a személy, aki miatt Gyuri (Döcher György) évekre eltűnt. Ezt később a tárgyaláson Turek úgy kommentálta, hogy nem miatta nem volt otthon, hanem azért, mert börtönben volt.

Döcher György húgától Berczeli Sándor bíró azt is meg akarta tudni, nem gondolkozott-e el azon a gyilkosság után, hogy ki ölhette meg a testvérét. Erre azonban a tanú azt mondta: ez nem jutott eszébe, főleg azért, mert akkoriban azzal volt elfoglalva, hogy gyászoljon.

A kettős gyilkosság másik áldozatáról, a Bolgár Misiként is ismert emberről is kérdezték Döcher György testvérét. Róla annyit tudott elmondani, hogy egy kifejezetten szegény fiú volt, akinek segített a bátyja, de azt nem tudja elképzelni, hogy testőrként dolgozott volna. A tanú szerint bátyjának nem volt szüksége testőrökre. Ez egyébként összecseng azzal, amit más tanúk is mondtak mind a keddi, mind a csütörtöki tárgyalási napon.

Ezt ki mondta?

Két másik tanút is meghallgattak csütörtökön, bár ők nem álltak annyira közel az ügy kulcsfiguráihoz, mint Döcher György húga és Turek volt felesége. Az egyik tanú egy személyi edző, aki azt mondta: valamikor 1995-1996 körül volt beengedő a híres Fortuna diszkóban, Tureket is itt ismerte meg. Őt is kérdezték arról csütörtökön, hogy milyen volt Csos és Turek kapcsolata, erről azonban csak annyit tudott mondani, hogy ő úgy tudta, jó volt a kapcsolatuk. Azt mindenesetre ő se tudta elmondani a bíróságnak, hogy Turek és Döcher mivel foglalkozott, mert sosem beszélt velük üzletről.

A másik tanú rejtélyesen csak vállalkozóként mutatta be magát. Ő volt az egyetlen tanú, aki legalább valamit mondott arról, hogy mivel is foglalkozhatott az 1990-es években Turek és Döcher.

„Testőrködtek meg portáztak is. Aki sportoló volt, annak nem volt más választása”

– mondta a férfi. A legérdekesebb része az ő meghallgatásának azonban az volt, amikor a bíró felolvasott neki egy másik tanúvallomást. Ebben a vallomásban arról beszélt a tanú, hogy a vállalkozó azt mondta neki, hogy „a Döchert a Pekár ölette, és Simon ölte meg”. Arról csütörtökön nem volt szó hosszabban, hogy ki is volt ez a két ember, a tanú mindenesetre határozottan tagadta, hogy az utóbbi dolgot mondta volna. Sőt, meg is akarta tudni, hogy ki lehetett az, aki ebbe belekeverte:

„Ezt ki mondta?”

– kérdezte többször is a bírótól, aki azonban érthető módon nem mondta el a csak egyes számú tanúként hivatkozott férfi nevét.

Az ügy tárgyalása 2025. február 4-én folytatódik. Berczeli Sándor bíró elöljáróban azt mondta, továbbra is tanúmeghallgatásokra kell számítani. Külön kiemelte, hogy a Csosként is ismert személy meghallgatására egy egész napot legalább fognak szánni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!