Vitézy Dávid benyújtotta a főváros alakuló közgyűlésére a BKK-rendészet létrehozását

2024. október 1. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy ígértem, az első Fővárosi Közgyűlésre benyújtottam a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó előterjesztésemet – írja Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt, az új Fővárosi Közgyűlés képviselője Facebook-oldalán. Kérdés, hogy a javaslat Fővárosi Közgyűlésben megszerzi-e majd a szükséges többséget.

Vitézy megköszönte a fővárosaik bizalmát, akik azzal bízták meg, hogy képviselje őket a programja mentén. „Minden budapesti utasnak joga van atrocitásoktól mentes, tiszta és rendezett körülmények között történő utazáshoz” – írta BKK-rendészetről, ami főpolgármesteri kampányának egyik központi eleme volt.

A rendészettel kapcsolatos előterjesztésről leírta, hogy az 365 napos, 24 órás készenléti szolgálatként jönne létre a Fővárosi Önkormányzati Rendészet létszámbővítésével legkésőbb 2025. január 1-jétől, az első ütemben legalább 5 darab BKK zavarelhárító járműbe biztosítva állandó önkormányzati rendészt. Emellett napszakonként szükséges mértékű állandó járőrt biztosítana a város kritikus pontjaira, közlekedési csomópontjaiba és vonalaira, kiváltva a BKK által megbízott magánbiztonsági szolgálatokat.

Az előterjesztésben szerepel az is, hogy a rendészet működtessen egy közös diszpécserszolgálatot a rendészet és a BKK közös részvételével, amely a járművezetőktől és utasoktól érkező bejelentéseket feldolgozza, kezeli, képes a kamerák élő képeit követni, a BKK-rendészeket irányítani. Elvégezné a BudapestGO applikáció és az ügyfélszolgálat fejlesztését, hogy az utasoktól érkező jelzések chaten és telefonon is bejelenthetők legyenek.

Vitézy Dávid szerint az utóbbi évek szomorú tapasztalata, hogy napi 2-3 alkalommal fordul elő az utasokat vagy a járművezetőket, jegyellenőröket érő súlyos atrocitás. Ugyancsak mindennapos, hogy a járműveket az utazási feltételeket be nem tartó személyek veszik igénybe: az ittas, bódult, botrányosan viselkedő, magatartásával utastársait veszélyeztető, ruházatával és testnedveivel a járművet beszennyező személyek utazásból való kizárásának feltételei azonban jelenleg nem állnak fenn teljeskörűen.

A BKK-rendészet létrehozása, illetve megerősítése mellett az utóbbi hetekben Magyar Péter is kiállt. Utóbbinak azért van jelentősége, mert a Tiszának 10 képviselője is van, ha ők is igennel szavaznak, akkor már 13-an lesznek. A 17 fős többséghez viszont még így is kevesen lesznek, így kérdés, hogy valaki beáll-e még a BKK-rendészet mögé. Karácsony Gergely főpolgármester a kampányban jelezte: szerinte nincs szükség külön rendészetre a tömegközlekedésben.

A BKK-rendészettel kapcsolatos kommunikáció miatt a főpolgármesteri kampányban a Lakhatási Koalíció tiltakozott Ungár Péter, az LMP társelnöke és Vitézy Dávid „kirekesztő és gyűlöletkeltő politikai megnyilvánulásival szemben”. Példaként ekkor épp azt a Facebook-posztot küldték, amelyen Ungár egy „A közösségi közlekedés nem hajléktalanszálló” feliratú plakátot ragasztott ki egy villamoson.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!