Toroczkaiék kitartanak a vitnyédi tüntetésük mellett

2024. szeptember 30. – 15:29

Másolás

Vágólapra másolva

Toroczkai László a napirend előtti felszólalásában azt mondta, a kormány és Orbán Viktor megint csak arról beszéltek, hogy ők mindent jól csinálnak, komoly kérdésekben nem lehet velük tárgyalni. Ezután a migrációról beszélt, amiben az előző felszólalásában már nem volt ideje. A Mi Hazánk elnöke ezután arról beszélt, hogy Vitnyéden a helyiek szerint menekülttábor épül, mire a kormány azt mondta, nem. Ennek ellenére a Mi Hazánk tüntetni fog a helyszínen október 5-én, és továbbra is várja a választ arra a kérdésre, hogy mit akarnak ott építeni.

Rétvári Bence úgy reagált, hogy a kormány abban a kivételes helyzetben van, hogy 2015 óta ugyanazt mondják a migrációról: az rossz, és „semmiféle migránsgettót, migránstábort nem hajlandók létrehozni”. Így Vitnyéden sem lesz semmiféle menekülttábor, mondta a Belügyminisztérium államtitkára. Rétvári szerint itt a rendészeti oktatásban résztvevők táborozhatnak majd nyaranta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!